Jó?

Nos hát akkor ígérjétek meg, hogy igyekeztek vidámak és egészségesek lenni jövőre is. Jó?

Testvérek

Mindenkinek

Karácsonyok

Ó, ti fázó gyermek lelkek,

csodát váró kisgyermekek;

Gyertyácskákat gyújtogattok,

karácsonyfát díszítgettek.

Csodát váró kisgyermekek,

magatokat áltatjátok;

csodákat ti teremtetek

gyújtogatva gyertyalángot.

De ti, fázó gyermeklelkek,

csodákat csak teremtsetek:

gyújtsatok csak sok kis lángot,

melegítsék a világot.

Tarné Lévay Pálma

Kiskarácsony, nagykarácsony....

Eljött az idén is, kinek kicsi, kinek nagy. Nekem álmos! Szent este a fiúk kellően kitombolták magukat, viszonylag korán ki is dőltek és mély álomba merültek. De ugye, ki korán kel, az aranyat lel -ki volt az az őrült, aki ezt kitalálta- ,Tamás fiam úgy néz ki, felcsapott aranyásónak. Hajnali négy óra óta nagyon sok mindent csinál, csupán egyet az istenért sem: aludni. Így míg Tamás az aranyát keresi, én Karácsony napja lévén -időm bőségesen, míg családom többi tagja normális tevékenységének hódol: az igazak álmát alussza -Békés Boldog Ünnepet kívánok mindenkinek, aki erre az oldalra téved, meg annak is, aki nem!

Az élet nagy dolgairól

Eltelt egy kis idő az ifiurak monumentális könyvszemléje óta, de minden jó, ha a vége jó, olyannyira, hogy a feltépett ajtók extra erősítéssel visszaszerelve, könyvek visszapakolva, mi meg titkon reméljük, hogy koboldjaink a következő alkalommal másként ízlelgetik a szekrény tartalmát, pl. Karinthyt olvasnak fel egymásnak a könyvkupacok tetején. Tiszta szerencse, hogy tüzet nem tudnak(?!) csiholni, (prizmát, tükröt azért nem adok a kezükbe) mert akár eszükbe juthatott volna egyszerre két istennek is áldozni. Amúgy tűzimádat közben is nagyon elbűvölőek tudnak lenni, minden aprócska láng, égő lámpa, fényforrás láttán (égjen az élőben, vagy könyvben) kezdenek énekelni, hogy 'ééééééééééééé(g)'. Nővérkéjük megnyugtatott, hogy azért ez jó dolog, mert ha ég a ház, akkor legalább azonnal jeleznek, tűzjelző sem kell, elég figyelni a vékonyka, énekelő ééééééééééé hangokra. Na, de most lényegében nem is erről akartam írni. A lényegről akartam írni, arról, hogy az élet jó. Duplán. Legyen békás, zöld, de lehet mozdonyos, és kék. Life is good. Tényleg. Köszönjük, A! Mi meg színes, sziporkázó, zsigerekbe író tintákkal dolgozunk. Bízom benne. Szeretném, nagyon-nagyon.

Említettem már ugye,

hogy szó szerint bálványozzák a könyveket???

Miklós&Co.

Idén már jóval több indulatot kavart a szakállas öregember. Bár megtermett krampuszai baljós árnyakként húzódtak meg mögötte, a drága gyermekek ugyanolyan kíváncsisággal vegyes félelemmel méregették őket is, mint magát Mikulást. Ráérezhettek valamire a fiúk, hogy ez alkalommal a félelmetes külső mégis érző ördögszíveket takar...és valóban, hiszen mikor invitáltam be a fura társaságot, szabadkoztak, hogy ők tényleg csúnyák, és a gyerekek nagyon kiskorúak, és megijednek, és tanácstalanul topogtak az ajtóban... de nem volt szívem kirekeszteni őket. Jó döntés volt, hadd ne szokjanak le a gyerekeim az elfogadásról:). Végülis jelesre vizsgáztak, egyenrangú partnerként kezelték őket Miklóssal :-D. Az ajándékok nem különösebben érdekelték őket, egyetlen egy ősrégi hozta tűzbe őket:

Csokis retrospektív

Szóval, éppen a déli alvást megelőző apró rituálékkal szöszmötöltünk, miközben Tamás hirtelen magához ragadta a polcon árválkodó - rendeltetését tekintve most épp csokitartó - mikiegeres dobozt. (Ugyancsak ő volt az, aki egy nappal korábban a Sparban egy zsúfolt polcon meglátta, és megszerette Miki egeret, és éktelen sivalkodásban tört ki, amint próbáltuk elszakítani tőle) Ismételten nem tudtam lebeszélni róla, könnyözönnel, eltorzult arccal, görcsbe rándult testtel hozta a tudomásomra, hogy márpedig ő most lélegezni sem tudna Miki egér nélkül, nemhogy békésen szunyálni. Hatásosabban érvel mint én, mi tagadás...hagytam őket együtt ágyba bújni. Bő 3 (nem elütés, h-á-r-o-m) órányi eszményi csend után már aggódtam is picit, hogy meglepte őket valami álomkór, vagy mi a manó. A sejtelmes félhomályban hirtelen csak annyit láttam, hogy a rács két oldalán egymással szemben üldögélnek, minden jel szerint ébren, és valami furcsa pantomimjátékot játszanak...: mutogatnak, hajlonganak, leborulnak, dagasztják az ágyneműt, tapogatják a rácsokat, nyalogatják az ujjaikat. A szürreális képet mielőbb tisztázandó felkapcsoltam a villanyt, és első megrökönyödésemre körülöttük minden barna ragacs volt. Az összképből hirtelen egész másra asszociáltam, villámgyorsan kutattam a képbe illő bűnjelek után, de sehol egy lógó harisnyát, kiforgatott pelenkát, meztelen feneket nem találtam. Na és a szag??? És akkor hirtelen megéreztem az egész szobát belengő fanyar-édeskés kakaó illatát, hirtelen bevillant, hogy kivételesen kit is engedtem a fiam ágyába. Óriási kő esett le a szívemről, hiszen az alternatíváinkat szem előtt tartva, százszor élvezetesebb csokiból kivakargatni a gyerekeket, a berendezést. (Trust me, sok-sok alternatívával van tapasztalatom:D) Tettetett haraggal, ejnyebejnye-ebattázva (egyhamar azért nem szervírozok melléjük csokit az ágyba, széfben sem...az egyszer biztos) átmostam két gyereket, egy szobát, átöltöztettem két ágyat, két gyereket, és egész napra valami öniróniával vegyes büszkeség kerített hatalmába. Tényleg...van még olyan naiv anya ezen a bolygón, aki azt képzeli, hogy a 14 hónaposa nem tud kinyitni egy műanyag dobozt, ami teli és tele van apró, szétrágható, szétköpködhető, szétmázolható csokikával? Szerintem egyedül vagyok (pontosabban voltam) e hitemmel. Ugyanakkor finommotoros mozgáskultúrájuk előtt le a kalappal. Na meg hát Tamás maga a megtestesült jóikertestvérpárság példaképe is lehetne, hiszen az ádáz harcok árán megszerzett csokikészletét is megosztotta a testvérével. Amúgy minden corpus delicti arra utal, hogy Tamás valami vékonyabb, erős tárggyal befeszítette a Mikis doboz bezárt ajtaját, ergo felfeszítette a páncélszekrényt:), minőségileg tesztelte, és megosztotta a szajrét Leventével is. Bűnjelek és az elsőszámú gyanúsított: Az utolsó pillanatban kaptam el ezt a fölöttébb gyanús pasast, meg akart lógni... Hogy mi????????? Nevetséges! Mi ott se voltunk!!! Kérem, ezt is tegyék a bizonyítékok mellé! De kérem, mi csak segítünk felgöngyölíteni ezt a piszkos ügyet... Hm....lássuk csak...hol is voltam szerda délután 12.17- és 15.38 között? Csak az ügyvédünk jelenlétében vagyunk hajlandók nyilatkozni! Jól van na, beismerem, én is ott voltam...

Ráadás:

Régi, szép idők emlékére. Neeeem, nem olyan régi, nem a világháborús időkre gondolok:).

Ez az Ő napja

Erikának ezúton és ilymódon kívánunk nagyon-nagyon boldog-boldog születésnapot-születésnapot! Ja...és várjuk Középföldére.

Csodavárandósan

Izgalmas hétvégének nézünk elébe, ugyanis hivatalosan is megerősített információink szerint két Mikulás is jelezte, hogy pénteken este, illetve másnap délután meglátogatná a kisfiúimat. Még szerencse, hogy nem egyszerre teszik tiszteletüket, különben lenne ám kavarodás, no meg még nagyobb homály borulna a Mikulást övező titokburokra, ne adj Isten, kiderülne egy-két szakállas turpisság?! (Hmm...egypetéjű ikrek, akik osztódással újra meg újra tovább ikerítik magukat?). Nagy a gyanúm, hogy e nagy mikulásdömping a környékünkön azért nem véletlen. Szerintem első körben csak krampuszokat verbuvál, és ki tudná azt biztosabban, mint a jó öreg Mikulás ugye, hogy fiókáinknál alkalmasabbat keresve sem találna erre az embergyermekeket próbáló ördöngösségre! Meg hát minálunk egyszerre kettőt is leszerződtethet(ne).(Azért feltételes mód, mert nem adjuk őket krapmuszinasnak, úgy döntöttünk :)...de gondolom ezt is sejti az Öreg.) Amin viszont meglepődtem, hogy az a Miki, amelyik éjszaka nevesített bilétákat csempészett a postaládánkba, az nagyon messziről, és olyan információk birtokában indul útnak / érkezik szegény, amiről én - a ködös-esős-sáros-szürke masszába kitekintve - egyelőre csak álmodozok: mer' aszondja: " ...16.30-kor indulok lovas szánommal(!!!) figyeljétek a csilingelést..."!!! Figyeljük, persze, hogy figyeljük...ezen aztán ne múljon!

P.s.: tavaly ugyan még erős fokú blazírral kezeltétek Miklóst, de az az érzésem, hogy idén áradnak itt már mindenféle érzelmi gejzírek, és Blazír & Co.-t hosszú-hosszú évekre száműzítek. December tájékáról mindenképp.

A jólfésültség dicsérete

Fő a jólfésültség. Álmosan is. Hiszen sosem tudni mikor csattan... (Senkit ne vakítson el tscsak a tscsók, érdemes egy pillantást vetni Levente hajkölteményére is, saját kezűleg költötte magának. Csupa egzaltált líra...vagy csak én vagyok elfogult?! Illik ehhez a csókhoz, na...:-)

Azon gondolkodom,

hogy Tamást be kellene íratni valami komoly gladiátorképzőbe...

Nagy hiszti körkép

Kedves olvasónknak igaza volt, valóban egy - nagyon rövid - idő után már nem olyan vicces ha az ember gyermekeinek legfőbb kommunikációs eszköze a visítás, sikítozás. Tudom, ez még csak a kezdet, hiszen míg megtanulnak a szavakkal is bánni, így kifejezni az érzéseiket, kívánságaikat, az eltart egy jó ideig... . Szóval: nem vicces, hogy állnak a könyvespolc előtt és visítanak, megkapják a könyvet, még hangosabban visítanak, mert épp nem azt a könyvet nézték ki, amit kézhez kaptak. Előfordul, hogy leszedem az összes könyvet a polcról, mire kiderül, hogy nem is könyveket szerettek volna nézegetni, tehát továbbra is fülsértően visibálnak, és egyre feldúltabban mutogatnak a polc felé. Így megy ez az egyéb tárgyakkal, illetve elvont fogalmakkal is. Ha nem használ a szép szó, meggyőzés, terelés, (mondanom sem kell, hogy általában nem...) akkor vagy mindent elérnek,(lásd: az összes könyvet, de még a csillagokat is leszedem nekik), vagy semmit, mivel tüntetően elvonulok, és a shó csak akkor folytatódhat, ha megszelídülnek a kis vadak. Ami megnehezíti nem kicsit a helyzetem, és ami miatt nem igazán tudok következetes lenni az 'elvonulok sót párolni' békés passzivitásomban az az, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy valami 'felsőbb hatalom' közvetlen hiányában ők inkább egymáson verik el a port. Egész pontosan Tamás hintalónak, ugródeszkának, trambulinnak, párnának nézi / használja Leventét. Ráadásul harap is (Csendben, és nem mentségként, de megjegyzem, hogy előfordul, hogy jogos sérelmét orvosolandó, pl. védi a megszerzett kis koncát...) Na...ez az a pont amúgy, amikor már én is legszívesebben sikítanék. Ha homeopatikusan közelíteném meg a problémát:). Nem marad más hátra, mint minél több tartalmas együttbolondkodás, kemény munkaterápiával fűszerezve. Valahogy így:

Csillagok háborúja

A klónok támadása
Untitled from aira manna on Vimeo.

'KHRR-ek

Első komoly földrajzi és térbeli tájékozódási képességeket is tesztelő kérdések egyike, amit már jó félévesen is megértettek és amire 'válaszoltak' (mutogattak), az a 'Hol vannak az ikrek?' roppant komplikált kérdés volt. Jó sok hete hiába is vallattuk őket ez ügyben, max. egy hanyag pillantás volt a válasz a képkeretek irányába, semmi több. Amióta viszont új helyen pompáznak a portrék, a fiúk újból élénk érdeklődést tanúsítanak irántuk. Nagy meglepetésünkre most nem csak hóóó-hózva meg őh-őhzve mutogatnak a "Na most hol vannak az ikrek?" kérdezősködésre, (ha már a furcsábbnál furcsa kérdéseknél tartunk, ugye:) hanem szépen odasétálnak a 24 órás babaportréikhoz, megmutatogatják magukat sorra, (tudják ki kicsoda!) és nyomatékosan hozzáteszik: 'KHRR-ek! 'KHRR-ek!. Általában duplázva:).

Méghogy mit keres a csizma az asztalon?!

Meggyőződésem, hogy a könnyűvérű asszonyka mellett (ha jól emlékszem???) egész biztosan nem voltak iker-, vagy csak szimplán gyermekei a jó embernek, akitől fáma szerint eredeztetik ezt a baljós hangzású kérdéskört. Ezt onnan tudom, hogy pl. a mi háztartásunkban ahol pont egy pár gyermek van, ilyen kérdésekkel kell számolnunk naponta, hogy "De mit keres a brokkoli a távirányítóban, az elemek helyén???" "És hol vannak az elemek???" Kézzelfogható bizonyítékaim nincsenek, de mégis az a sanda gyanúm, hogy a Párgyermek és a brokkolival nem működő távirányító, ill. hiányzó részecskéi között kell legyen valami összefüggés. (De az is lehet, hogy ez egy újabb, radikális tévéellenes tiltakozási forma:) Tényleg...hol van a zsiráfos cipőcske? Az asztalon nincs.

A felolvasódél

című bejegyzésünk következne, ha elég következetesek lennénk, és ha a Wonder Boys párosunk nem tépte volna szét az Én kedvenc könyvemet. Mivel széttépték, kemény szankciókat vezettem be, többek között ma elmarad a felolvasódél:).

Felolvasóreggel

Untitled from aira manna on Vimeo.

Felolvasóest

Minálunk a leggyorsabban fogyó / kopó eszközök egyike a könyv. A szétolvasottakat, megrágottakat gyakran pótolni kell. Tegnap a Libriben alig fizettük ki az új könyveket, Levente máris kikapott egyet az apja kezéből, sietősen kislisszant vele a boltból, leült a bevásárlóközpont sugárútjának kellős közepére és rögtönzött egy kis felolvasóestet:

- Búúú

- Tyhő-tyhő

- Ciccc!

Tisztelt hölgyeim, és uraim, így is lehet plázázni!

Vasárnapi könyves story

Ahogy Anya már beharangozta - sőt a poént kissé le is lőve -, nem mindennapi derültséget okozott Tamás tegnap. Bevezetőül annyit, hogy a mi hálószobánk franciaágya szolgál reggeli és esti étkek elfogyasztásának színhelyéül, egyébként ez a hely ikrek számára - akadálymentesítetlenségét tekintve - tiltott övezet. Ezt a srácok tökéletesen tudják és érzik is, ezért aztán, ha a pocak már kezd megtelleni, fondorlatos szemforgatás, és haditervek kieszelése zajlik gyermeki agyuk rejtett bugyraiban. Étkezés végeztével -ami nem feltétlenül a cumisüveg tartalmának kiürülését jelenti - szinte kigurulnak a cumisüveg alól, de olyan gyorsan, hogy néha még a nyakukba is jut az ennivaló anyagból. Lecsusszannak az ágyról, és a következő praktikák egyikét, általában többikét szokták tenni: a hatalmas tükör felületű szekrényt összetapogatják-összenyalják, az éjjeliszekrényeken lévő lámpákat piszkálják, az ébresztő órát elemelik (csak úgy hull az elem belőle), a számítógépen a vezetékeket szerelik, különös tekintettel a bluetooth antennára, a radiátoron lévő párologtatókat zörgetik, stb., stb., stb., szándékosan végére hagyva a lényeget, mármint a poén szempontjából. Előszeretettel csenik el az éjjeli szekrényeken lévő könyveket is, sőt! Reggeli után Anya, előszedte barátnőjétől kapott "Kismamák nagykönyve" című, nem éppen egyéves gyerkőcöknek íródott könyvet, hogy megtudja, milyen paraméterekkel kell rendelkezniük majdnemtizennégyhónaposainknak. Egyébként a szellemi részét túl is teljesítik, legalábbis "Dr. vaskos kemény fedlapos " szerint, de a méretek nem az igaziak! Kicsi a súly és a magasság is a könyv szerint, bár még épp határ eset. Nyugalomra intő szavaimat, - gyakorlatiasságomra, és a tapasztalataimra hivatkozva - hiába mondom az anyjuknak, ő azért csak aggódik. Férfiúi büszkeségemre pedig, mikor egyéb méretek felől faggatom a "nagyokosból", nos babáknál ezt nem jegyzik, plusz szúrós tekintet a válasz! Szóval egy reggeli után ottfelejtett, színes, képes, mázsás könyv, rettentően felcsigázta másodszülöttöm érdeklődését - lehet, ő is arra a bizonyos méretre lett volna kíváncsi, mit nem ír a könyv -, s a vacsoráját már úgy fogyasztotta, hogy a szeme sarkából folyamatosan a könyvet leste. Aztán szinte tizedmásodpercek alatt cumi kiköp, hasra fordul, ágyról lecsúszik és a könyv már Tamásom két kezében. Ahogy felkapta, súlyától megtántorodva rögtön le is ült, tudta, ezt messzire nem csenheti el, ezért mohón lapozni kezdte úgy tizenöt-húsz lapos csoportokban. Kicsit csalódott tekintete arról árulkodott, hogy nem igazán erre számított, így még gyorsabban és kapkodón pörgetni kezdte a lapokat. Mikor a könyv elejére ért, az arca felderült, még a szemei is mosolyogni kezdtek, és hangosan szinte kiabálni kezdte, erőteljesen mutogatva: chíííííí! Hirtelen csodálkozni kezdtem, hogy kerül ebbe a könyvbe egy macska képe!? Amikor én is megpillantottam a fotót pici ujjai alatt, reám meredő gyermekem csillogó arcán át, - ami egy embriót ábrázolt - olyan nevetés fogott el, hogy könnybe lábadtak a szemeim. Mikorra elszállt a röhögő görcsöm, ébredtem rá a felismerésre, ez a fiú zseniálisan látja a dolgokat, tényleg egy gömbölyödő kiscicára hasonlít a kép. Ebből a gyerekből még egyszer egy impresszionista festő művész lesz! Végtére is, ez a hajlam állítólag örökletes, s ha nem vagyunk is Monet leszármazottai, festő ember volt a családban, nem is tehetségtelen.

Őszi dióhéj

Hirtelen olyan igazi, köddel, sárral, tócsákkal, sárguló levelekkel tarkított őszbe fordultunk. Izgalmasabbak a kinti sétáink is (lehet ezt még fokozni...), hiszen hiába a gumicsizma, attól még térdtől fölfele úgy néztek ki tegnap a porontyaink mint két sárban dagonyázó (besidethe)woodstocki hippi. Fedél alatt is zajlanak az események. A Nagy könyvük pl. továbbra is sok-sok izgalmat és feszültséget kelt. Újabban mindketten önállóan szeretnék lapozni, és sehogy sem jutnak konszenzusra, hogy akkor most ki tartja a könyvet, ki / merre lapoz, ki magyaráz. Érdeklődési körük is egyre inkább differenciálódik, Tamás a kilincsek, kémények, autók, és lábas jószágok embere, Széplélek Leventémet viszont inkább a virágok, pillangók, csillagok, hinták (értsd: tárgyak, amelyekkel repülni lehet:) érdeklik. Szókincsük napról-napra gazdagodik, főleg Tamás az, aki szívesen csillogtatja lexikális tudását: Háp = kacsa, gágá = liba (és ami a lényeg: meg tudja különböztetni őket, ami pl. egy nagyvárosi felnőtt nőszemélynek sem mindig megy:D), Brr = béka, Behh = bárány, Búh = tehén, boci. Levente is tudja ugyanezeket, csak ő ritkán beszél ilyen földhözragadt dolgokról. Viszont ahányszor meglát egy hintát, egy nagyobbacska dobozt, egy bontatlan pelenkacsomagot, egy párnát, azonnal belelkesül, fölpattan rá /beleül, és 'Hin'tázni' szeretne. Tamás újabb kedvenc szava a baba. Ha a kedve éppen úgy hozza, minden emberi külsővel bíró alakzatot így szólít, legyen az a fából faragott betyár szobra, vagy a pelenkázón látható - elég amorf - kisfiú. Abban viszont teljesen igaza van, hogy egy öt hetes embrió inkább hasonlít egy cicára, mint babára, így értelemszerűen annak a neve Ciccc. (Külön sztori, vasárnap könnyesre nevettük magunk Tamás ezen sommás észrevételén, de ezt a sztorit lefoglalta az apjuk:). Nagymozgásban mindketten ügyesen másznak le és föl a lépcsőn, segítség nélkül. Egy-két lépcsőfokot már lépegetve is legyőznek, kapaszkodó nélkül. Mindkettő egyre ügyesebben és sietősebben lépked, hatalmas gumicsizmákban is:). Zeneszóra táncra perdülnek, illegnek-billegnek, sokszor ők maguk kérik a zenét! (Mutogatnak a zenegépre, Levente csücsörítve fütyülő hangot ad, Tamás Öööh-öhhh-zve mutogat) Finommozgásuk szerintem túlságosan is fejlett, megtalálnak minden apró szöszt, papírt, morzsát, és azt még apróbb ízekre tépdesik. Formabedobó autót végre nem csak arra használják, hogy ráálljanak és elérjék az elérhetetlent. Rájöttek, hogy mit hova, hogyan, bár láttam olyat is, hogy egyre inkább vörösödő fejjel a pingvint próbálták bepasszírozni a rombusz helyére (nem, nem avatkoztam közbe, van még idejük megismerni a Lehetetlent, és formáit). Ügyesen megpörgetik a búgócsigát, de mintha egész másra menne ki a játék, mert pl. ők nem szeretik elengedni, és hagyni / nézni, hogy magától pörög, búg. Ami a táplálkozásukat illeti: az alap, amivel talán mégis gazdálkodhatnak, továbbra is a reggeli /esti átlag 260 ml háziasított tejpép (= sütőtökkel, almával, rizzsel, babapiskótával, búzadarával, stb. dúsított) /tápszer. Ez sem fogy el mindig. (Levente az, aki mintha picivel kevesebbet fogyaszt, meg is látszik rajta). A tízórait inkább átugornák, de ha elég türelmes és kitartó vagyok, le-lecsúszik egy kis mikormi (alma, sajt, perec, banán, Fruttapura, Danoninó, kölesgolyó). Ebédjük általában főzelék, egytálétel, feltuningolt leves (házi mind, bébikaját már egyáltalán nem fogyasztanak, azt még annyira sem szerették, mint a főztömet...ezt azért bóknak veszem). Hat-hét óra nemevés után már pl. a következőket szívesebben megeszik: brokkoli, levesfélék májjal és zöldségekkel, tészta, húsok, (abból is a cupákos, a csirkemellet, sovány húst határozottan visszautasítják), répa, tarhonya, sajt, gyümölcsök. Spenótot, sóskát, tököt, hagymát, friss zöldségeket messziről elkerülik, ha tehetik. Ha nem: egyszerűen kiköpik. A krumplit csak sok tojással rakva hajlandók elkölteni. Igazából az édességért sem rajonganak, csipegetnek ugyan péksüteményekből, Kinder szeletből, Túró Rudiból...de gyorsan telítődnek, és odébbállnak, terepszemlét tartanak, felfedeznek, kísérleteznek. Az estebédet mi fogyasztjuk, ők szétmorzsolják. Esznek néhány falatot alibiből (sajt, kenyér, virsli, felvágott, főzelék-maradék), aztán átcsapnak szabadulóművészekbe, és valahogy mindig sikerül kibújni a hámokból. Éppen a sok lélegzetállító, szabadulós mutatványok miatt a fönti forgatókönyvet gyakran fölváltja a cumisüvegekbe pakolt gyümölcs és keksz / stb. masszája, az gyorsan legurul, olykor végre komolyabb mennyiség is. Minden jó, ha vége jó, zuhanyozás, vacsora és esti olvasás után az éjszakáink újból az alvásról szólnak. (Volt egy időszak, hogy FőlegLevente gyakran fölsírt késő este / éjszaka / hajnalban) Általában 8 körül vidáman, nagy tettekre készen ébrednek, de ugyanakkor igencsak méltányosak a közvetlen felmenőkkel is, mert míg a szülők, párban a reggeli tejes/kávénak örvendeznek, ébredeznek, ők kedélyesen megbeszélik a napi teendőket. A kedvenc jelenetem mégis az, amikor FőlegTamás számunkra ismeretlen operákból áriákat ad elő testvérének. Ha szépen kérem, nekem is dúdol. Ha szépen kérik őket, puszit adnak. Persze, csak annak, aki tudja fogadni. (konkrétan: puszi után úgy kell tenni, mint aki meglepődik, 'jajjjjdefinompuszi' felkiáltás és széles gesztikulálások közepette...erre ők meg rötyögnek, és kegyesen újabb puszit lehelnek a kiválasztott arcára). Társaságkedvelők, általában kedvesek, barátságosak, mosolygósak mindenkivel, de természetesen nekik is vannak kedvenceik, mint pl. a nagymama, meg a papa. Keresik más gyerekek társaságát és játékaikat. Valahogy tudják, hogy ez a kettő együtt jár. Az állatokat meg a virágokat kifejezetten imádják. Nem sorolom tovább, végülis csak azt akarom mondani, hogy szociális és érzelmi fejlettségük miatt kicsit sem aggódunk. Biztosan sok minden apróság kimaradt, de ezek a fő csapásvonalak. Mi négyen így festünk mostanság. Ilyen szépen.

Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek

mindíg talál a kavicsok közt egyre,

mely mindöröktől fogva az övé,

és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!

Egész szive a tenyerében lüktet,

oly egyetlen egy kezében a kő,

és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.

A víznek fordul, s messze elhajítja.

Hangot sem ad a néma szakitás,

egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Pilinszky János

Egyéb szöveg nélkül

Sweet november, sweet Bonnie

Amúgy ez az édes novemberi idő igencsak kedvező a már említett extrém sportok űzésére, igyekszünk is kihasználni minden óráját. Meg is látszik rajtunk. A fiúkon egy-egy karcolás, horzsolás képében, (azt már nem is részletezem, hogy minden egyes kiruccanás után mindkét gyereket át kell öltöztetni / le kell csutakolni), rajtam meg nem feszülnek a régi, legszűkebb ruhadarabjaim sem. Legújabb szabadtéri szenvedélyük a porhintés:). Minden apró darabos, homokos, szemcsés állagú anyagot előszeretettel morzsolgatnak, ízlelgetnek, rakogatnak, szórnak szét a levegőben. Az út szélén felejtett homokkupac legalább akkora attrakció, mint egy közelben parkoló, bármilyen Aúúú..azaz autó (természetesen egyik gyerek az autót kalapálná, másik a homokban fetrengene:D). Újabban fölfedezték, hogy 'olvasni' nem csak a könyvekből, hanem pl. a ruhákról is lehet. Ezt a tudást Tamás ma tízpercenként kamatoztatta, és bősz Aúúúú kiáltozások közepette csapdosta a mellkasát. (Ilyenkor csak a kabátkájára hímezett kisautóra szeretné felhívni mindenki figyelmét, nem kevés sikerrel. Addig nem hagyja abba, míg valaki észre nem veszi / nincs egy kedves szava az autójához.) Külön mondatot érdemel a szomszéd kutyája is, akit igencsak a szívükbe zártak a fiúcskák. Ahogy nyílik az ajtónk, és Bonnie(?) meghallja a gyerekzsivajt, máris ott terem az udvaron, a fiúk legnagyobb örömére. Bevallom, hetekkel, napokkal (manapság is) ezelőtt még tartottam ettől a barátságtól, hiszen az Egyévesek nem bánnak vele kesztyűs kézzel, cibálják a farkát, rángatják a fülét, belenyúlnak a szemébe, szájába...(egy idegen kutya szájába!), szóval nem is részletezem. Ez a szomszéd Bonnie viszont nagyon okos kutya, és (mint minden okos kutya) TUDJA, hogy azok a rajta bukdácsoló, nevetgélő, gurgulázó kis golyók tulajdonképpen gyerekek, TUDJA, hogy másként = kíméletesen kell bánni velük. Ma voltam olyan bátor, hogy nem tébláboltam folyton ott közöttük, hanem próbáltam lefényképezni a nyüzsgő gyerekek-kutya kupacot. Szépek így együtt. Köszönjük, Bonnie.

Radikális

Ma délelőtt Levente izgatott kiabálások közepette fölnyalábolta a távirányítókat, kisietett velük a konyhába, és bevágta mindkettőt a kukába. Ennyire azért még én sem vagyok tévéellenes:).

Ünnep

Még nagyon boldog születésnapokat is!

Extrém sportok...

...avagy délelőttönként - újra - egyedül is kiviszem az ikreket. Vakmerő vagyok.

Minden út hozzátok vezet

Ma délben izgatottan beállít az aranyifjú barátotok még ifjabb barátnője a szomszédból, hogy bitte, derítsem már ki, hogy ki lapulhat a fecnire írt Stihl márkanév mögött, aki konkrétan riasztóberendezéseket is javít, merthogy az romlott el nekik. Telefonkönyv elő, márkaszervíz felhív, és még mielőtt az úr némi iróniával szavaiban részletesebben is kioktatna, hogy oké, hölgyem ez itt a Stihl birodalom, motorfűrészekkel, fűnyírókkal meg hasonlókkal foglalkozik, közlöm vele, hogy oké Uram, de a német szomszédnak ez az egy szó árválkodik a cetlijén, és esetleg nem tud valakit, aki erre a hétre megígérhette öreg barátunknak az Álárm ápárátja megszerelését...jaj, vagyúgy, valami rémlik neki, hogy egyszer valami nagybácsija mintha járt itt, Besidethewood, ilyen ügyben, de igazából nem jutottunk előbbre. Telefonkönyv újra elő, és ezúttal a Stihl herceg apjánál, a birodalom letéteményesénél csörög a telefon, mert ha már flashback, akkor nekem is beugrott, hogy a karakán öregúr neve gyakran felmerült a W. féle rezidencia ügyes-bajos dolgainak intézésekor, lehet nála a titkok nyitja. Az öreg Stihl úr vonalban, (személyesen is találkoztunk régebben) bemutatkozom, és adnám is elő a történetet a német szomszéddal, a titokzatos cetlivel, meg a riasztóval, mire nyájas szóáradat zuhan a fülembe, hogy 'jajjjjjjjj drága hölgyem (!) hát hogy szolgál az egészsége, meg csókoltatom, meg ilyenek...hirtelen azt se tudtam, hogy fiú vagyok, vagy lány, jó fogódzó volt ez a drága hölgy. Már azt hittem, hogy összetéveszt valakivel, próbáltam is ezt diszkréten értésére adni, mire ő, hogy jéssszus mária, már hogy lehetne engem nem fölismerni, meg dehogy szabad engem tegezni, hiszen aki két ilyen gyönyörű gyereket szült egyszerre???!!! Na bummm:). Na igen...végülis igaza van, de ti azért tegezhettek:).

Nagy könyv és kémény körül feszülő indulatok. Nem mellesleg meg bla-bla-bla.

Mézszöszkéim legkedvesebb olvasmánya a néhány örökzöld mondókával bélelt, tetszetős képekkel spékelt Nagy mondókáskönyv. Elég megpillantaniuk a bonbonmáz színű keménykötést, azonnal egzaltált 'Óóóóó'-zásba kezdenek. A kiválasztott felÓóózó ilyenkor ha jót akar, azonnal a földre kuporodik, hogy a dedek ölébe fészkelődhessenek. Kiválasztott tartja a könyvet, valamelyik ded sajátos módon ugyan, khhm...de lapozza azt. A képeket fel kell olvasni...és nem, nem lehet ám csalni, vannak ott betűk is, Tamás átslisszanást nem tűrő tekintettel, határozottan bökdös a betűkre, Óóó-óóóó. Ott is. Ezennel a fotelkönyvtartófelolvasóegyszemélyben teljesítette küldetését, mert a testvérek és a könyv innentől kezdve saját életet élnek, megbeszélik, értelmezik az olvasottakat. Nekem pl. egyelőre talány, hogy Tamás miért lelkesül be, és mit magyaráz a 7. oldalon a gombaházikó alig látható, picike kéménye láttán (ezt minden alkalommal megmutatja, és lelkesen magyaráz is hozzá). Testvére viszont elismerően bólogat rá, visszamagyaráz ugyanolyan hanghordozással. Levente kedvence pedig néhány tyúkocska a létrán, ő e látványt mindig Blá-blá-blával summázza. Próbáltam vele többször is megbeszélni, hogy azok ott inkább 'kotkotkot', esetleg 'pípípí', vagy ilyesmi...de ő hajthatatlan. Tyúkokra kerül a sor, Levente szeme felcsillan, bla-bla-bla. Tud valamit ez a gyerek. Amit még nem kellene. Amúgy érdekes, hogy ők ezekben a dolgokban általában tökéletesen szót- és egyetértenek. Általában. Mert ma pl. az történt, hogy az ominózus kis kémény dőlésszögéről(?) szóló eszmefuttatást Levente nem akarta hetedszerre is végighallgatni, lapozott volna tovább, mire Tamás ingerült lett, elvörösödött, kiabált, próbálta visszaterelni testvérét meg a lapokat a cserben hagyott kéményhez. Levente megmakacsolta magát, visított, mégazértse, mire hirtelen Tamás fölpattant, hadonászott, és úgy üvöltözött, mint egy vérig sértett tevehajcsár. Egyelőre - inkább csak a könyvek és egymás épségének érdekében ugyan, de - nélkülözhetetlen vagyok az Óóóozási rituáléjukhoz, úgyhogy még mielőtt teljesen analfabétának érezném magam közöttük, a kedvemért be-bedobnak ilyen magyarított, átlagos totyogószókincstárban is fellelhető szavakat, mint a Búúúúúúú, Ciccc, meg a Szhhhhhhhhh. Azért elárultak egy titkot is. A Ty'tyhö-Ty'tyhö magyarul virágot jelent!

Vanitá di vanitá

Tegnap az 'aranyhajú, kékszemű hercegek' az Óperenciás tengeren is túl élő hűséges olvasójuktól kaptak egy kedves kis ajándékot, azzal a meghagyással, hogy 'talan meg tul kicsik ehhez, nem ertik, mas koti le oket...de hadd dontsek el ezt ok maguk!' Szerintem is. Úgy látszik a talján eredetihez én sem vagyok elég nagy:)...de azt már eldöntöttem, hogy nekem pl. tetszik, és bár rémlik, hogy valamikor, valahol láttam is a filmet, nem fogom beérni ennyivel, alkalomadtán be is szerzem majd. Köszönöm.

A Jó, a Rossz, és Árnyalataik

A történelmi hűség és a jellemek árnyalása érdekében gyorsan megjegyzem, hogy alias Rembó, született Tüneményes Levente egy jó hete már elég gyakran azzal szórakozik, hogy taszít egy jó nagyot az öccsén. Egész pontosan fellöki. Nem véletlen. Most vagy az van, hogy az öcskös (valójában mindkettő, volt idejük már edzeni méhen belül) zsigerileg felkészült az ilyen orv támadásokra is, vagy tényleg a Szerencse fia, de mindig olyan ügyesen landol, hogy semmi baj nem történik, csak nevetnek rajta mindketten. Ennyit az Egyéveseink jelleméről és a mi címkéinkről:).

Kritikuszomor

Olvasgatok virtuálban, gyerekügyileg, és annak ellenére, hogy igencsak szelektálok, és fórumokra csak kivételes esetekben, nyomós okkal és keresőkérdéssel tévedek (Felnő-e a gyerek csak kölesgolyón???...csak viccelek!:), mégis találkozom olyan 'tartalmakkal' is, hogy legszívesebben pszichológushoz küldeném az érte felelős megmondóembert. Azt mondja Okoska, hogy bizony ő ismer egy(!) éves gyereket, aki - szó szerint - g-o-n-o-s-z, főállásban vagy üvölt, vagy szándékosan és perverz örömmel bántja a többieket. Valóságos kis szörnyeteg na, míg a saját / a másik egy éves egy földre szállt angyal, maga a megtestesült báj, kellem és intelligencia. Nos, nekem is tisztem és szerencsém két különböző vérmérsékletű gyerek anyjának lenni, a kettő közül talán az egyik fizikailag erősebb is, határozottabb is, öntörvényűbb is, így 13 hónaposan, és nyilván vannak nézeteltérések közöttük is szép számmal, de emberek, amiatt, hogy az e-g-y éves Márkika olykor kitépi Bencuska kezéből a kislapátot levonni olyan messzemenő következtetéseket, miszerint a ded az ördög fattya, és megbélyegezni vele ilyen zsenge korú gyerekeket, hááát...szerintem bunkóság. Feltételezem, hogy ezeknek a virtuál, orcátlan embereknek igazából nincsen megalapozott fogalmuk a gyereknevelésről, aranyhaltartásról, egyáltalán bárminemű komolyabb felelősségről, és ez a jobbik eset. Számba se kell venni őket. Viszont ha kedvesanyuka / kedvesrokon valóban meg van győződve róla, hogy Bencuskája egy ártatlan kisangyal, míg a szomszéd Márkikája egy erőszakos sátánfajzat, aki arra született, hogy az ő, és a környék gyerekeinek sorsát megkeserítse, és mindezt habzó szájjal szétfröcsögi a publikus játszó- és szájbertereken, na az a súlyosabb. Az foglaljon le egy mihamarabbi időpontot valami jó pszichiáternél. Ha időben lép, talán elég lesz csak magának. Tiszta szerencse, hogy nem olvasnak bennünket az illetékesek, mert most én lennék az ördög ügyvédje, az ikrek meg nyilván az ördöggel cimborálnak. Az egyik legalábbis:). Semmi okom rá igazából, ingem sem, (bár velünk is megtörtént, hogy vontak le kemény általánosításokat némely emberek) de azért kicsit mégis fáj a szívem. Nem, nem a buta, sekélyes viselkedési normák és előítéletek miatt,(sekélyes, buta emberek is voltak, lesznek, és hát találkozunk is velük, lépten-nyomon) hanem az 1éves 'Márkikákért', a billog miatt. Bár őket ilyenkor leköti a megkaparintott cigarettacsikk, és egészen biztos, hogy ilyen korban még nem az otthon tanult viselkedésminták munkálnak bennük, tehát igazából a 'Bencuskákért' kellene aggódni...az előttük álló minta, és következményeik miatt.

Alias Rembó

Valamilyen állatot kerestem valamelyik kiságy alatt, miközben meglepetten konstatáltam, hogy a diszkrét, apró pórcicáink elköltöztek onnan, tükörsima és ragyogó a padló. Kászálódtam volna kifele, mikor elsurrant mellettem egy 85 cm-nyi hosszú, hajlékony, villámgyors, kígyótestű kuncogó. Levente Rembót, és minden egyéb csúszó-mászót is megszégyenítő ügyességgel siklik át a kiságyak alatt, oda-vissza, oda-vissza, naponta sokszor. Ez a legújabb móka.

Ridegtartás

Tegnap délben szokatlan csendbe burkolózott az ikrekrárium. Már az ajtónyitás sem volt zökkenőmentes, mintha mázsányi tömeg torlaszolta volna el az ajtót. Komoly erőfeszítések árán sikerült csak bejutnom, mm-ket araszolva...de a látvány, ami fogadott, még a Leventével épp átvirrasztott éjszakáért is kárpótolt. Négyen aludtak az ajtóban, édesdeden, a padlón: két gyerek, egy medve, és egy szarvas.

Könyv-mánia

Addig is amíg a Zanya felrakja a tegnap délután készített aluszós fotókat (ééédesek), alátámasztom múltkori kijelentésemet, miszerint a könyvszeretet az egy ilyen öröklődős dolog. Genetika terén nálam képzettebb okosak valószínűleg cáfolnák azt, hogy a hajlam vér útján továbbadható, de nekem erős gyanúim vannak... A fenti jelenet óránként legalább háromszor teljesen spontán módon beindul, de a "Hol a könyv?" vagy "Olvasunk?" kérdésekkel az ismétlések száma gyakorlatilag annyira fokozható, hogy a tevékenység akár egésznapos maratonná nyúlhat.

Móka, kacagás...?

Végezetül még annyit tettem volna hozzá, hogy nem hiába vihogtam végig az elmúlt napokat. A két törpemanó felnőtt-magasságból például olyan, mint egy felgyorsított és minden programozói logikát nélkülöző stratégiai játék hiperaktív szereplője, vagy ha úgy tetszik, mint egy-egy miniatűr távirányítható bábu, amelyiknek gyengül az eleme és egyszercsak elkezd kiszámíthatatlanul össze-vissza haladni apró lábacskáin.
Lezárásnak vizuális bizonyítékot kerestem erre, de nézegetés közben, ó borzalom, csak egy véresen komoly standoff került a szemem elé (Colt helyett veszedelmes szandálok a résztvevők kezében), illetve egy masszív erődítmény drámai fordulattal záruló ostroma.

Boys and their toys

"O-o-o!" Áhítat Teamwork Easy rider Magánsofőr avagy: Don't phone and drive

Nemjóanya & csemetéi

Azzal kezdeném, hogy irgumburgum; mert kéremszépen, milyen anya az ilyen...?! Vannak neki persze érdemei, a világért sem akarom őket tagadni, mert ugye nem sok embert ismerek aki:
- ekkora angyali türelemmel ülne le a földre negyedóránként, hogy két darab kíváncsi baba lökdösődve tolasson az ölébe, és követelőző hadonászással nyomja a kezébe a körültekintéssel kiválasztott könyvet, hogy aznap századik alkalommal is végiglapozzák és elmutogassák egymásnak (hogy melyik ott a rozmár, a kalap, a rókakoma meg ilyesmik);
- ezredszerre is beletörődő mosollyal fogadná el két darab felfedező baba diadalmas fújtatását, ami azt jelzi, hogy megint sikerült kinyitni a fiókot és/vagy ajtót, és mögötte bizony kincs rejlik (úgy mint: elraktározott pelenka, kivasalt ingek, egymásba illesztett edények, megmenekített cédék), amit célszerű sürgősen újfent kipakolni, minél apróbb különálló darabokra szedni és tüzetesen szemrevételezni, esetleg az akció végeztével a helyükre bemászni;
- mindig töretlen reménykedéssel lapátolná két darab fintorgó baba pofijába a huszadik kanál sajtosbrokkolit is, miután az tizediket követően az összes egyre távolabb landolt a rendeltetési helyétől (ide ni: tenyér, tesó tenyere, gallér, tesó gallérja, etetőszék karfája, tesó etetőszékének karfája, Zanya teljes ruházata, konyha padlója öt négyzetméteres körzetben);
- ilyen derűs nyugalommal venné tudomásul két darab huncut baba határfeszegetési kísérleteit, miszerint a kődarab/hamu/papírlap/homok/száraz falevél szájba tömködése a rossz íz és fura állag ellenére is kifizetődő móka, mert ellenállhatatlanul vicces a felnőttek szörnyülködése (fúj-needdmeg-köpdki-mivanaszádban-nemszabad-fúj);
- ennyire fegyelmezetten feküdne végig minden este a gyerekszoba padlóján, hogy két darab örökmozgó baba, az esti rituálé nevében, kedvére felmászhasson az ölébe lovaglási szándékkal, a hasára dögönyözés céljából, a fejére hogy elérje a polcra pakolt popsikrémet, az összes végtagjára, csak mert útban vannak;
- végtelenül kitartóan és szeretgetésre készen kelne fel rossz álmot űzni a sokadik kialvatlan éjszakáján is, hogy egy darab, (képzeletbeli szörnyűségek által felriasztott és ijesztő sötétség által ébrentartott) baba se gondolja azt, hogy nem érdemel jókis puha öleléseket csak azért mert kitépte tesó kezéből a kedvenc könyvét, kirámolta a ruhásszekrényt, nem evett, kavicsot evett, túlzott igyekezetében megrugdosta Zanya jobb veséjét.

Rendben, belátom, hogy talán mégsem kifejezetten rossz anya, de olyan moderáltan nemjóanya - ezt fenntartom. Mert például nem tapasztalható részéről egy csöppnyi rajongótábor illetve utókor felé irányuló segítő szándék sem azügyben, hogy mivel is foglalatoskodik a mindennapokban egy aranyhajú és nagyonkékszemű egyéves fiúgyermek, ha véletlenül iker és történetesen épp a CsodaFiúk duó tagja. Úgyhogy legjobb tudásomat és minden emlékezőtehetségemet bevetve, megpróbálom összegyűjtögetni az elmúlt hétvége alatt megélt rácsodálkozós pillanatokat, mert szétvet a kereszt-büszkeség, azért.
- Lelkesedését vagy óhaját (valamit meg szeretne nézni, valahova menni szeretne) mély, hosszú sóhajtásokkal jelzi.
- Hangeffektussal és mozdulatokkal mutatja, hogy hogyan csinál az éhes oroszlán ("Hrrrá!" + karmok) meg a sasmadár ("Sssss-sssss" + szárnycsapások).
- Kérésre megkeresi a babát és megmutatja rajta, hogy hogyan eszik: mini cumisüveg szájba illeszt, majd folyamat elmagyaráz (Szájmozdulat + cuppogós "Ppp-ppp").
- "Integess!" kérésre (hangsúlyoznám, hogy nem ám holmi pá-pá meg táj-táj felszólításra) kézmozdulatokkal elköszön.
- "Jaj, de szép vagy!" dicséretre szőke kobakot oldalra dönt, vállhoz szorít és szégyenlős mosollyal bebizonyít.
- Saját fejlesztésű jeleket használ: evés (lásd fent), tiltakozás (orrgyűrögetős grimasz, előrenyújtott kezek, egyik lefele fordított tenyérrel a másik kézfej ismételt lesöprögetése), valamit kér/megfogna (O-alakú szájcsücsörítés).
- Ha autót lát, lelkes sóhajok kíséretében irányt belövi, céleszköz felé őrült iramban elindul, és "O-o-o" felkiáltással azt megnevezi (közvetlenül ezután minden elérhető alkatrészét egyenként végigsimogatja, mosóporgyártók határtalan örömére); mindezt a nap folyamán látott minden egyes autó esetében.
- Megmutatja hogy hol van: ablak, fülbevaló, kályha, fürdőszoba, lámpa (különös tekintettel az autókon található példányokra), plafonra rögzített angyal, falról lógó kép, az "okos feje"; fotón megtalálja: baba, szem és szemüveg, virág, napocska, bácsi, cica (a macskafélék családjának minden tagja ez, de az oroszlán az esetek nagyrészében éhesnek minősíttetik , ezért a fennebb részletezett módon ordít).
- Mondogatott szavakat a nemjóanya már említett egy régebbi posztban, én azokon kívül még egyet hallottam: "dí", vagyis dió.
- Imádja a könyveket, csak a szó említésébe kerül, és máris félbehagy bármilyen érdekfeszítő tevékenységet, rohan, gondosan szelektál, hozza, akármilyen akadályon át- és felmászik ölbe, és elégedett sóhajjal várja hogy kezdődjön a dolog. (Valamiféle könyvtáros-gén lehet vagymi, za-bál-ni-va-ló!)
Vannak még dolgaik amik nem jutnak most eszembe (majd kiegészítgetek ha beugranak), és nyilván olyanok is, amiket nem sikerült belesűríteni a négy napunkba – remélhetőleg a Zanya kellőképpen megszégyelli magát és ezután bőírásúbb lesz; azt meg szándékosan nem írtam oda, hogy melyik tartozik mindkettőjükhöz és melyik csak egyiké, mert nagyon hamar tanulnak egymástól, úgyhogy sokszor cserélgetik ki egymás közt a gyakran használtakat.

Képek is lesznek hamarost.

Twéniszévön éndzsől...

...de minimum kettő... A nap 24+1 órájában legalább 27 angyal kell, hogy őrt álljon mellettük, felettük, alattuk. A mai ebédet pl. a legújabb hajmeresztő hozzáállásuk után csak heves szívdobogások és befele-sűrű-hálálkodások közepette voltam képes levezényelni. Neeeem, nem ettek meg extra adag főzeléket, repetáért visítva, hanem a becsatolt székekből(!) szó szerint hozzáálltak volna az ebédhez. 123 másodperc alatt, míg a főzelékük élvezhető hőmérsékletre melegedett, én meg közben a desszerttel tüsténkedtem, mindketten kiszabadították magukat a hámokból és FÖLÁLLTAK, és ÁLLDOGÁLTAK, és vigyorogtak az etetőszékekben! Szóval...huhhh...angyalaink, mindahány, nagyon jó szolgálatot tesztek, köszönjük! De tényleg.