Őszi dióhéj

Hirtelen olyan igazi, köddel, sárral, tócsákkal, sárguló levelekkel tarkított őszbe fordultunk. Izgalmasabbak a kinti sétáink is (lehet ezt még fokozni...), hiszen hiába a gumicsizma, attól még térdtől fölfele úgy néztek ki tegnap a porontyaink mint két sárban dagonyázó (besidethe)woodstocki hippi. Fedél alatt is zajlanak az események. A Nagy könyvük pl. továbbra is sok-sok izgalmat és feszültséget kelt. Újabban mindketten önállóan szeretnék lapozni, és sehogy sem jutnak konszenzusra, hogy akkor most ki tartja a könyvet, ki / merre lapoz, ki magyaráz. Érdeklődési körük is egyre inkább differenciálódik, Tamás a kilincsek, kémények, autók, és lábas jószágok embere, Széplélek Leventémet viszont inkább a virágok, pillangók, csillagok, hinták (értsd: tárgyak, amelyekkel repülni lehet:) érdeklik. Szókincsük napról-napra gazdagodik, főleg Tamás az, aki szívesen csillogtatja lexikális tudását: Háp = kacsa, gágá = liba (és ami a lényeg: meg tudja különböztetni őket, ami pl. egy nagyvárosi felnőtt nőszemélynek sem mindig megy:D), Brr = béka, Behh = bárány, Búh = tehén, boci. Levente is tudja ugyanezeket, csak ő ritkán beszél ilyen földhözragadt dolgokról. Viszont ahányszor meglát egy hintát, egy nagyobbacska dobozt, egy bontatlan pelenkacsomagot, egy párnát, azonnal belelkesül, fölpattan rá /beleül, és 'Hin'tázni' szeretne. Tamás újabb kedvenc szava a baba. Ha a kedve éppen úgy hozza, minden emberi külsővel bíró alakzatot így szólít, legyen az a fából faragott betyár szobra, vagy a pelenkázón látható - elég amorf - kisfiú. Abban viszont teljesen igaza van, hogy egy öt hetes embrió inkább hasonlít egy cicára, mint babára, így értelemszerűen annak a neve Ciccc. (Külön sztori, vasárnap könnyesre nevettük magunk Tamás ezen sommás észrevételén, de ezt a sztorit lefoglalta az apjuk:). Nagymozgásban mindketten ügyesen másznak le és föl a lépcsőn, segítség nélkül. Egy-két lépcsőfokot már lépegetve is legyőznek, kapaszkodó nélkül. Mindkettő egyre ügyesebben és sietősebben lépked, hatalmas gumicsizmákban is:). Zeneszóra táncra perdülnek, illegnek-billegnek, sokszor ők maguk kérik a zenét! (Mutogatnak a zenegépre, Levente csücsörítve fütyülő hangot ad, Tamás Öööh-öhhh-zve mutogat) Finommozgásuk szerintem túlságosan is fejlett, megtalálnak minden apró szöszt, papírt, morzsát, és azt még apróbb ízekre tépdesik. Formabedobó autót végre nem csak arra használják, hogy ráálljanak és elérjék az elérhetetlent. Rájöttek, hogy mit hova, hogyan, bár láttam olyat is, hogy egyre inkább vörösödő fejjel a pingvint próbálták bepasszírozni a rombusz helyére (nem, nem avatkoztam közbe, van még idejük megismerni a Lehetetlent, és formáit). Ügyesen megpörgetik a búgócsigát, de mintha egész másra menne ki a játék, mert pl. ők nem szeretik elengedni, és hagyni / nézni, hogy magától pörög, búg. Ami a táplálkozásukat illeti: az alap, amivel talán mégis gazdálkodhatnak, továbbra is a reggeli /esti átlag 260 ml háziasított tejpép (= sütőtökkel, almával, rizzsel, babapiskótával, búzadarával, stb. dúsított) /tápszer. Ez sem fogy el mindig. (Levente az, aki mintha picivel kevesebbet fogyaszt, meg is látszik rajta). A tízórait inkább átugornák, de ha elég türelmes és kitartó vagyok, le-lecsúszik egy kis mikormi (alma, sajt, perec, banán, Fruttapura, Danoninó, kölesgolyó). Ebédjük általában főzelék, egytálétel, feltuningolt leves (házi mind, bébikaját már egyáltalán nem fogyasztanak, azt még annyira sem szerették, mint a főztömet...ezt azért bóknak veszem). Hat-hét óra nemevés után már pl. a következőket szívesebben megeszik: brokkoli, levesfélék májjal és zöldségekkel, tészta, húsok, (abból is a cupákos, a csirkemellet, sovány húst határozottan visszautasítják), répa, tarhonya, sajt, gyümölcsök. Spenótot, sóskát, tököt, hagymát, friss zöldségeket messziről elkerülik, ha tehetik. Ha nem: egyszerűen kiköpik. A krumplit csak sok tojással rakva hajlandók elkölteni. Igazából az édességért sem rajonganak, csipegetnek ugyan péksüteményekből, Kinder szeletből, Túró Rudiból...de gyorsan telítődnek, és odébbállnak, terepszemlét tartanak, felfedeznek, kísérleteznek. Az estebédet mi fogyasztjuk, ők szétmorzsolják. Esznek néhány falatot alibiből (sajt, kenyér, virsli, felvágott, főzelék-maradék), aztán átcsapnak szabadulóművészekbe, és valahogy mindig sikerül kibújni a hámokból. Éppen a sok lélegzetállító, szabadulós mutatványok miatt a fönti forgatókönyvet gyakran fölváltja a cumisüvegekbe pakolt gyümölcs és keksz / stb. masszája, az gyorsan legurul, olykor végre komolyabb mennyiség is. Minden jó, ha vége jó, zuhanyozás, vacsora és esti olvasás után az éjszakáink újból az alvásról szólnak. (Volt egy időszak, hogy FőlegLevente gyakran fölsírt késő este / éjszaka / hajnalban) Általában 8 körül vidáman, nagy tettekre készen ébrednek, de ugyanakkor igencsak méltányosak a közvetlen felmenőkkel is, mert míg a szülők, párban a reggeli tejes/kávénak örvendeznek, ébredeznek, ők kedélyesen megbeszélik a napi teendőket. A kedvenc jelenetem mégis az, amikor FőlegTamás számunkra ismeretlen operákból áriákat ad elő testvérének. Ha szépen kérem, nekem is dúdol. Ha szépen kérik őket, puszit adnak. Persze, csak annak, aki tudja fogadni. (konkrétan: puszi után úgy kell tenni, mint aki meglepődik, 'jajjjjdefinompuszi' felkiáltás és széles gesztikulálások közepette...erre ők meg rötyögnek, és kegyesen újabb puszit lehelnek a kiválasztott arcára). Társaságkedvelők, általában kedvesek, barátságosak, mosolygósak mindenkivel, de természetesen nekik is vannak kedvenceik, mint pl. a nagymama, meg a papa. Keresik más gyerekek társaságát és játékaikat. Valahogy tudják, hogy ez a kettő együtt jár. Az állatokat meg a virágokat kifejezetten imádják. Nem sorolom tovább, végülis csak azt akarom mondani, hogy szociális és érzelmi fejlettségük miatt kicsit sem aggódunk. Biztosan sok minden apróság kimaradt, de ezek a fő csapásvonalak. Mi négyen így festünk mostanság. Ilyen szépen.