vasárnap, november 30, 2008

A jólfésültség dicsérete

Fő a jólfésültség. Álmosan is. Hiszen sosem tudni mikor csattan... (Senkit ne vakítson el tscsak a tscsók, érdemes egy pillantást vetni Levente hajkölteményére is, saját kezűleg költötte magának. Csupa egzaltált líra...vagy csak én vagyok elfogult?! Illik ehhez a csókhoz, na...:-)

csütörtök, november 27, 2008

Azon gondolkodom,

hogy Tamást be kellene íratni valami komoly gladiátorképzőbe...

hétfő, november 24, 2008

Nagy hiszti körkép

Kedves olvasónknak igaza volt, valóban egy - nagyon rövid - idő után már nem olyan vicces ha az ember gyermekeinek legfőbb kommunikációs eszköze a visítás, sikítozás. Tudom, ez még csak a kezdet, hiszen míg megtanulnak a szavakkal is bánni, így kifejezni az érzéseiket, kívánságaikat, az eltart egy jó ideig... . Szóval: nem vicces, hogy állnak a könyvespolc előtt és visítanak, megkapják a könyvet, még hangosabban visítanak, mert épp nem azt a könyvet nézték ki, amit kézhez kaptak. Előfordul, hogy leszedem az összes könyvet a polcról, mire kiderül, hogy nem is könyveket szerettek volna nézegetni, tehát továbbra is fülsértően visibálnak, és egyre feldúltabban mutogatnak a polc felé. Így megy ez az egyéb tárgyakkal, illetve elvont fogalmakkal is. Ha nem használ a szép szó, meggyőzés, terelés, (mondanom sem kell, hogy általában nem...) akkor vagy mindent elérnek,(lásd: az összes könyvet, de még a csillagokat is leszedem nekik), vagy semmit, mivel tüntetően elvonulok, és a shó csak akkor folytatódhat, ha megszelídülnek a kis vadak. Ami megnehezíti nem kicsit a helyzetem, és ami miatt nem igazán tudok következetes lenni az 'elvonulok sót párolni' békés passzivitásomban az az, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy valami 'felsőbb hatalom' közvetlen hiányában ők inkább egymáson verik el a port. Egész pontosan Tamás hintalónak, ugródeszkának, trambulinnak, párnának nézi / használja Leventét. Ráadásul harap is (Csendben, és nem mentségként, de megjegyzem, hogy előfordul, hogy jogos sérelmét orvosolandó, pl. védi a megszerzett kis koncát...) Na...ez az a pont amúgy, amikor már én is legszívesebben sikítanék. Ha homeopatikusan közelíteném meg a problémát:). Nem marad más hátra, mint minél több tartalmas együttbolondkodás, kemény munkaterápiával fűszerezve. Valahogy így:

hétfő, november 17, 2008

Csillagok háborúja

A klónok támadása
Untitled from aira manna on Vimeo.

'KHRR-ek

Első komoly földrajzi és térbeli tájékozódási képességeket is tesztelő kérdések egyike, amit már jó félévesen is megértettek és amire 'válaszoltak' (mutogattak), az a 'Hol vannak az ikrek?' roppant komplikált kérdés volt. Jó sok hete hiába is vallattuk őket ez ügyben, max. egy hanyag pillantás volt a válasz a képkeretek irányába, semmi több. Amióta viszont új helyen pompáznak a portrék, a fiúk újból élénk érdeklődést tanúsítanak irántuk. Nagy meglepetésünkre most nem csak hóóó-hózva meg őh-őhzve mutogatnak a "Na most hol vannak az ikrek?" kérdezősködésre, (ha már a furcsábbnál furcsa kérdéseknél tartunk, ugye:) hanem szépen odasétálnak a 24 órás babaportréikhoz, megmutatogatják magukat sorra, (tudják ki kicsoda!) és nyomatékosan hozzáteszik: 'KHRR-ek! 'KHRR-ek!. Általában duplázva:).

Méghogy mit keres a csizma az asztalon?!

Meggyőződésem, hogy a könnyűvérű asszonyka mellett (ha jól emlékszem???) egész biztosan nem voltak iker-, vagy csak szimplán gyermekei a jó embernek, akitől fáma szerint eredeztetik ezt a baljós hangzású kérdéskört. Ezt onnan tudom, hogy pl. a mi háztartásunkban ahol pont egy pár gyermek van, ilyen kérdésekkel kell számolnunk naponta, hogy "De mit keres a brokkoli a távirányítóban, az elemek helyén???" "És hol vannak az elemek???" Kézzelfogható bizonyítékaim nincsenek, de mégis az a sanda gyanúm, hogy a Párgyermek és a brokkolival nem működő távirányító, ill. hiányzó részecskéi között kell legyen valami összefüggés. (De az is lehet, hogy ez egy újabb, radikális tévéellenes tiltakozási forma:) Tényleg...hol van a zsiráfos cipőcske? Az asztalon nincs.

szombat, november 15, 2008

A felolvasódél

című bejegyzésünk következne, ha elég következetesek lennénk, és ha a Wonder Boys párosunk nem tépte volna szét az Én kedvenc könyvemet. Mivel széttépték, kemény szankciókat vezettem be, többek között ma elmarad a felolvasódél:).

csütörtök, november 13, 2008

Felolvasóreggel


Untitled from aira manna on Vimeo.

szerda, november 12, 2008

Felolvasóest

Minálunk a leggyorsabban fogyó / kopó eszközök egyike a könyv. A szétolvasottakat, megrágottakat gyakran pótolni kell. Tegnap a Libriben alig fizettük ki az új könyveket, Levente máris kikapott egyet az apja kezéből, sietősen kislisszant vele a boltból, leült a bevásárlóközpont sugárútjának kellős közepére és rögtönzött egy kis felolvasóestet:

- Búúú
- Tyhő-tyhő
- Ciccc!
Tisztelt hölgyeim, és uraim, így is lehet plázázni!

hétfő, november 10, 2008

Vasárnapi könyves story

Ahogy Anya már beharangozta - sőt a poént kissé le is lőve -, nem mindennapi derültséget okozott Tamás tegnap. Bevezetőül annyit, hogy a mi hálószobánk franciaágya szolgál reggeli és esti étkek elfogyasztásának színhelyéül, egyébként ez a hely ikrek számára - akadálymentesítetlenségét tekintve - tiltott övezet. Ezt a srácok tökéletesen tudják és érzik is, ezért aztán, ha a pocak már kezd megtelleni, fondorlatos szemforgatás, és haditervek kieszelése zajlik gyermeki agyuk rejtett bugyraiban. Étkezés végeztével -ami nem feltétlenül a cumisüveg tartalmának kiürülését jelenti - szinte kigurulnak a cumisüveg alól, de olyan gyorsan, hogy néha még a nyakukba is jut az ennivaló anyagból. Lecsusszannak az ágyról, és a következő praktikák egyikét, általában többikét szokták tenni: a hatalmas tükör felületű szekrényt összetapogatják-összenyalják, az éjjeliszekrényeken lévő lámpákat piszkálják, az ébresztő órát elemelik (csak úgy hull az elem belőle), a számítógépen a vezetékeket szerelik, különös tekintettel a bluetooth antennára, a radiátoron lévő párologtatókat zörgetik, stb., stb., stb., szándékosan végére hagyva a lényeget, mármint a poén szempontjából. Előszeretettel csenik el az éjjeli szekrényeken lévő könyveket is, sőt! Reggeli után Anya, előszedte barátnőjétől kapott "Kismamák nagykönyve" című, nem éppen egyéves gyerkőcöknek íródott könyvet, hogy megtudja, milyen paraméterekkel kell rendelkezniük majdnemtizennégyhónaposainknak. Egyébként a szellemi részét túl is teljesítik, legalábbis "Dr. vaskos kemény fedlapos " szerint, de a méretek nem az igaziak! Kicsi a súly és a magasság is a könyv szerint, bár még épp határ eset. Nyugalomra intő szavaimat, - gyakorlatiasságomra, és a tapasztalataimra hivatkozva - hiába mondom az anyjuknak, ő azért csak aggódik. Férfiúi büszkeségemre pedig, mikor egyéb méretek felől faggatom a "nagyokosból", nos babáknál ezt nem jegyzik, plusz szúrós tekintet a válasz! Szóval egy reggeli után ottfelejtett, színes, képes, mázsás könyv, rettentően felcsigázta másodszülöttöm érdeklődését - lehet, ő is arra a bizonyos méretre lett volna kíváncsi, mit nem ír a könyv -, s a vacsoráját már úgy fogyasztotta, hogy a szeme sarkából folyamatosan a könyvet leste. Aztán szinte tizedmásodpercek alatt cumi kiköp, hasra fordul, ágyról lecsúszik és a könyv már Tamásom két kezében. Ahogy felkapta, súlyától megtántorodva rögtön le is ült, tudta, ezt messzire nem csenheti el, ezért mohón lapozni kezdte úgy tizenöt-húsz lapos csoportokban. Kicsit csalódott tekintete arról árulkodott, hogy nem igazán erre számított, így még gyorsabban és kapkodón pörgetni kezdte a lapokat. Mikor a könyv elejére ért, az arca felderült, még a szemei is mosolyogni kezdtek, és hangosan szinte kiabálni kezdte, erőteljesen mutogatva: chíííííí! Hirtelen csodálkozni kezdtem, hogy kerül ebbe a könyvbe egy macska képe!? Amikor én is megpillantottam a fotót pici ujjai alatt, reám meredő gyermekem csillogó arcán át, - ami egy embriót ábrázolt - olyan nevetés fogott el, hogy könnybe lábadtak a szemeim. Mikorra elszállt a röhögő görcsöm, ébredtem rá a felismerésre, ez a fiú zseniálisan látja a dolgokat, tényleg egy gömbölyödő kiscicára hasonlít a kép. Ebből a gyerekből még egyszer egy impresszionista festő művész lesz! Végtére is, ez a hajlam állítólag örökletes, s ha nem vagyunk is Monet leszármazottai, festő ember volt a családban, nem is tehetségtelen.

Őszi dióhéj

Hirtelen olyan igazi, köddel, sárral, tócsákkal, sárguló levelekkel tarkított őszbe fordultunk. Izgalmasabbak a kinti sétáink is (lehet ezt még fokozni...), hiszen hiába a gumicsizma, attól még térdtől fölfele úgy néztek ki tegnap a porontyaink mint két sárban dagonyázó (besidethe)woodstocki hippi. Fedél alatt is zajlanak az események. A Nagy könyvük pl. továbbra is sok-sok izgalmat és feszültséget kelt. Újabban mindketten önállóan szeretnék lapozni, és sehogy sem jutnak konszenzusra, hogy akkor most ki tartja a könyvet, ki / merre lapoz, ki magyaráz. Érdeklődési körük is egyre inkább differenciálódik, Tamás a kilincsek, kémények, autók, és lábas jószágok embere, Széplélek Leventémet viszont inkább a virágok, pillangók, csillagok, hinták (értsd: tárgyak, amelyekkel repülni lehet:) érdeklik. Szókincsük napról-napra gazdagodik, főleg Tamás az, aki szívesen csillogtatja lexikális tudását: Háp = kacsa, gágá = liba (és ami a lényeg: meg tudja különböztetni őket, ami pl. egy nagyvárosi felnőtt nőszemélynek sem mindig megy:D), Brr = béka, Behh = bárány, Búh = tehén, boci. Levente is tudja ugyanezeket, csak ő ritkán beszél ilyen földhözragadt dolgokról. Viszont ahányszor meglát egy hintát, egy nagyobbacska dobozt, egy bontatlan pelenkacsomagot, egy párnát, azonnal belelkesül, fölpattan rá /beleül, és 'Hin'tázni' szeretne. Tamás újabb kedvenc szava a baba. Ha a kedve éppen úgy hozza, minden emberi külsővel bíró alakzatot így szólít, legyen az a fából faragott betyár szobra, vagy a pelenkázón látható - elég amorf - kisfiú. Abban viszont teljesen igaza van, hogy egy öt hetes embrió inkább hasonlít egy cicára, mint babára, így értelemszerűen annak a neve Ciccc. (Külön sztori, vasárnap könnyesre nevettük magunk Tamás ezen sommás észrevételén, de ezt a sztorit lefoglalta az apjuk:). Nagymozgásban mindketten ügyesen másznak le és föl a lépcsőn, segítség nélkül. Egy-két lépcsőfokot már lépegetve is legyőznek, kapaszkodó nélkül. Mindkettő egyre ügyesebben és sietősebben lépked, hatalmas gumicsizmákban is:). Zeneszóra táncra perdülnek, illegnek-billegnek, sokszor ők maguk kérik a zenét! (Mutogatnak a zenegépre, Levente csücsörítve fütyülő hangot ad, Tamás Öööh-öhhh-zve mutogat) Finommozgásuk szerintem túlságosan is fejlett, megtalálnak minden apró szöszt, papírt, morzsát, és azt még apróbb ízekre tépdesik. Formabedobó autót végre nem csak arra használják, hogy ráálljanak és elérjék az elérhetetlent. Rájöttek, hogy mit hova, hogyan, bár láttam olyat is, hogy egyre inkább vörösödő fejjel a pingvint próbálták bepasszírozni a rombusz helyére (nem, nem avatkoztam közbe, van még idejük megismerni a Lehetetlent, és formáit). Ügyesen megpörgetik a búgócsigát, de mintha egész másra menne ki a játék, mert pl. ők nem szeretik elengedni, és hagyni / nézni, hogy magától pörög, búg. Ami a táplálkozásukat illeti: az alap, amivel talán mégis gazdálkodhatnak, továbbra is a reggeli /esti átlag 260 ml háziasított tejpép (= sütőtökkel, almával, rizzsel, babapiskótával, búzadarával, stb. dúsított) /tápszer. Ez sem fogy el mindig. (Levente az, aki mintha picivel kevesebbet fogyaszt, meg is látszik rajta). A tízórait inkább átugornák, de ha elég türelmes és kitartó vagyok, le-lecsúszik egy kis mikormi (alma, sajt, perec, banán, Fruttapura, Danoninó, kölesgolyó). Ebédjük általában főzelék, egytálétel, feltuningolt leves (házi mind, bébikaját már egyáltalán nem fogyasztanak, azt még annyira sem szerették, mint a főztömet...ezt azért bóknak veszem). Hat-hét óra nemevés után már pl. a következőket szívesebben megeszik: brokkoli, levesfélék májjal és zöldségekkel, tészta, húsok, (abból is a cupákos, a csirkemellet, sovány húst határozottan visszautasítják), répa, tarhonya, sajt, gyümölcsök. Spenótot, sóskát, tököt, hagymát, friss zöldségeket messziről elkerülik, ha tehetik. Ha nem: egyszerűen kiköpik. A krumplit csak sok tojással rakva hajlandók elkölteni. Igazából az édességért sem rajonganak, csipegetnek ugyan péksüteményekből, Kinder szeletből, Túró Rudiból...de gyorsan telítődnek, és odébbállnak, terepszemlét tartanak, felfedeznek, kísérleteznek. Az estebédet mi fogyasztjuk, ők szétmorzsolják. Esznek néhány falatot alibiből (sajt, kenyér, virsli, felvágott, főzelék-maradék), aztán átcsapnak szabadulóművészekbe, és valahogy mindig sikerül kibújni a hámokból. Éppen a sok lélegzetállító, szabadulós mutatványok miatt a fönti forgatókönyvet gyakran fölváltja a cumisüvegekbe pakolt gyümölcs és keksz / stb. masszája, az gyorsan legurul, olykor végre komolyabb mennyiség is. Minden jó, ha vége jó, zuhanyozás, vacsora és esti olvasás után az éjszakáink újból az alvásról szólnak. (Volt egy időszak, hogy FőlegLevente gyakran fölsírt késő este / éjszaka / hajnalban) Általában 8 körül vidáman, nagy tettekre készen ébrednek, de ugyanakkor igencsak méltányosak a közvetlen felmenőkkel is, mert míg a szülők, párban a reggeli tejes/kávénak örvendeznek, ébredeznek, ők kedélyesen megbeszélik a napi teendőket. A kedvenc jelenetem mégis az, amikor FőlegTamás számunkra ismeretlen operákból áriákat ad elő testvérének. Ha szépen kérem, nekem is dúdol. Ha szépen kérik őket, puszit adnak. Persze, csak annak, aki tudja fogadni. (konkrétan: puszi után úgy kell tenni, mint aki meglepődik, 'jajjjjdefinompuszi' felkiáltás és széles gesztikulálások közepette...erre ők meg rötyögnek, és kegyesen újabb puszit lehelnek a kiválasztott arcára). Társaságkedvelők, általában kedvesek, barátságosak, mosolygósak mindenkivel, de természetesen nekik is vannak kedvenceik, mint pl. a nagymama, meg a papa. Keresik más gyerekek társaságát és játékaikat. Valahogy tudják, hogy ez a kettő együtt jár. Az állatokat meg a virágokat kifejezetten imádják. Nem sorolom tovább, végülis csak azt akarom mondani, hogy szociális és érzelmi fejlettségük miatt kicsit sem aggódunk. Biztosan sok minden apróság kimaradt, de ezek a fő csapásvonalak. Mi négyen így festünk mostanság. Ilyen szépen.

péntek, november 07, 2008

Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Pilinszky János

kedd, november 04, 2008

Egyéb szöveg nélkül

Sweet november, sweet Bonnie

Amúgy ez az édes novemberi idő igencsak kedvező a már említett extrém sportok űzésére, igyekszünk is kihasználni minden óráját. Meg is látszik rajtunk. A fiúkon egy-egy karcolás, horzsolás képében, (azt már nem is részletezem, hogy minden egyes kiruccanás után mindkét gyereket át kell öltöztetni / le kell csutakolni), rajtam meg nem feszülnek a régi, legszűkebb ruhadarabjaim sem. Legújabb szabadtéri szenvedélyük a porhintés:). Minden apró darabos, homokos, szemcsés állagú anyagot előszeretettel morzsolgatnak, ízlelgetnek, rakogatnak, szórnak szét a levegőben. Az út szélén felejtett homokkupac legalább akkora attrakció, mint egy közelben parkoló, bármilyen Aúúú..azaz autó (természetesen egyik gyerek az autót kalapálná, másik a homokban fetrengene:D). Újabban fölfedezték, hogy 'olvasni' nem csak a könyvekből, hanem pl. a ruhákról is lehet. Ezt a tudást Tamás ma tízpercenként kamatoztatta, és bősz Aúúúú kiáltozások közepette csapdosta a mellkasát. (Ilyenkor csak a kabátkájára hímezett kisautóra szeretné felhívni mindenki figyelmét, nem kevés sikerrel. Addig nem hagyja abba, míg valaki észre nem veszi / nincs egy kedves szava az autójához.) Külön mondatot érdemel a szomszéd kutyája is, akit igencsak a szívükbe zártak a fiúcskák. Ahogy nyílik az ajtónk, és Bonnie(?) meghallja a gyerekzsivajt, máris ott terem az udvaron, a fiúk legnagyobb örömére. Bevallom, hetekkel, napokkal (manapság is) ezelőtt még tartottam ettől a barátságtól, hiszen az Egyévesek nem bánnak vele kesztyűs kézzel, cibálják a farkát, rángatják a fülét, belenyúlnak a szemébe, szájába...(egy idegen kutya szájába!), szóval nem is részletezem. Ez a szomszéd Bonnie viszont nagyon okos kutya, és (mint minden okos kutya) TUDJA, hogy azok a rajta bukdácsoló, nevetgélő, gurgulázó kis golyók tulajdonképpen gyerekek, TUDJA, hogy másként = kíméletesen kell bánni velük. Ma voltam olyan bátor, hogy nem tébláboltam folyton ott közöttük, hanem próbáltam lefényképezni a nyüzsgő gyerekek-kutya kupacot. Szépek így együtt. Köszönjük, Bonnie.

Radikális

Ma délelőtt Levente izgatott kiabálások közepette fölnyalábolta a távirányítókat, kisietett velük a konyhába, és bevágta mindkettőt a kukába. Ennyire azért még én sem vagyok tévéellenes:).