A porcelán kagyló peremén egyensúlyozva épp a mellékhelyiség ablakát csuknám be, hogy a besüvítő tavaszi szél föl ne kapja majd a vécézni készülő a 11, 1/2 kg gyerekemet. Levente felnéz rám, és elismerően kijelenti:
Igen.....ennyire...:). Amúgy meg nézőpont és meglátás kérdése minden. Jó meglátásai vannak ennek a gyereknek.-Anya magasz'bátohr!
Apja: - Kisfiam, mit turkálsz annyit az orrodban?
Apjafia,Levente: - To'konyt!No comment.
Épp a társas érintkezés alapjait magyarázom (újra, meg újra, és újra...) a két Mauglinak, miszerint 'Nem lököd fel, mert....! Nem pofozod fel, mert.....! Nem borítod ki a földre, mert....! Nem kened a falra, mert ....! Nem lépsz a lábára, mert....! DE HA már mégis elkövetted, ugye, hogy véletlen volt....és mindig bocsánatot kell kérni, mondd szépen, hogy bocsánat, ne haragudj!' Leventemógli meg se hallja, gyakorlatilag úgy rohan tovább, hogy a testvérét és a fregolit is fellöki. A robajra megtorpan, odarohan a fregolihoz, óvatosan föltámogatja, megsimítja, és ellágyult hangon suttogja: 'Bocánat!' Nincs az a fregoli a világon, amelyik nem bocsájtana meg.
Ezek az apró gyermekek három-négy héttel ezelőtt még a jól bejáratott szavakon kívül csak a szavak első szótagjait - ha - mondták utánunk, ma meg ők olvasnak mesét, hangosan, könyvből, nekem:). Tegnap, miközben a nappalit próbáltam újra lakhatóvá varázsolni, ők felkuporodtak egy-egy könyvvel a 'bútolla', és egy kis unszolásra, khhm.. megvesztegetésre olyan sztereó felolvasódélt rögtönöztek, hogy egyik ámulatból a másikba estem, és nagyon nehezen bírtam megállni, hogy ne pusziljam össze-vissza őket. Levente egy nagyon rövid, de frappáns mesét választott, egy mondatba sűrítve a lényeget: 'nah, itt vég, fussz el!"
Tamás viszont ezt a sokkal összetettebb, mondhatni utópisztikus mesét olvasta fel nekem: "Hóvó hóne, vót ec kilál. Kilál dógoz. Dzsondé. El. Pápá." Nem is értem, hogy miért nem születik manapság sok ilyen mese, ahol a király esze nem csak azon jár, hogy a lánya számára méltó pártit, maga után meg bölcs utódlót válasszon, idegbajos síró-röhögő görcsök közepette, hanem inkább ingben, Leeben, gumicsizmában fölpattan a John Deere X 748-ára, és lenyírja Pápa Félkirályság határában a füvet. Majd a gyerekeim. Megírják, ha nem más.
Egyszerűen nem tudunk betelni vele, hogy a fiúk b-e-s-z-é-l-n-e-k a mi nyelvünkön is, és élvezik nagyon. (Bár ha ilyen intenzitással folytatják, fél év múlva könyörögni fogunk nekik, hogy legyetek csendben 3 percig, de már az is nagyon jó lenne, ha legalább egyszerre csak az egyik beszél.) Ők a világ legszórakoztatóbb, legviccesebb, legdrágább, legsziporkázóbb, legszívmelengetőbb csodafiai. Pont. Hát, hogy a csodába ne, amikor Levente már ilyen szépet is tud mondani a két ablaküveg közé rekedt, dermedt kis lepkének, hogy 'te lekke, djága lekke, hideg!' A testvérével nem mindig bánik ennyire kesztyűs kézzel, gyakran megcsípkedi, (vagy fenyegetően villogtatja a pici ujjait, 'csipp-csipp' csatakiáltások közepette) és rendszeresen lekoboldozza. ('Tamász kobojd! Tamász kobojd!) Erre a testvére méltatlankodó-háborgó hangon kikéri, magának, hogy 'Leleeeee, Embeej!, és a rajta esett sérelmet orvosolandó, még föl is szólítja a Legfelsőbb Bírósági Szervet, hogy 'Apa, csezd le!' :-).
Ajajjj....ha hiszünk a medvéknek, akkor hosszú, fagyos, téli (hó)napok állnak még előttünk, ugyanis a bocsok kimerészkedtek a barlangból, és lépten-nyomon egymás árnyékára léptek. Bár ahogy a képeket elnézem, ezek a mackók tudnak valamit, mellesleg elég felkészülten néztek a mai Nap elébe...
