Vasárnapi könyves story

Ahogy Anya már beharangozta - sőt a poént kissé le is lőve -, nem mindennapi derültséget okozott Tamás tegnap. Bevezetőül annyit, hogy a mi hálószobánk franciaágya szolgál reggeli és esti étkek elfogyasztásának színhelyéül, egyébként ez a hely ikrek számára - akadálymentesítetlenségét tekintve - tiltott övezet. Ezt a srácok tökéletesen tudják és érzik is, ezért aztán, ha a pocak már kezd megtelleni, fondorlatos szemforgatás, és haditervek kieszelése zajlik gyermeki agyuk rejtett bugyraiban. Étkezés végeztével -ami nem feltétlenül a cumisüveg tartalmának kiürülését jelenti - szinte kigurulnak a cumisüveg alól, de olyan gyorsan, hogy néha még a nyakukba is jut az ennivaló anyagból. Lecsusszannak az ágyról, és a következő praktikák egyikét, általában többikét szokták tenni: a hatalmas tükör felületű szekrényt összetapogatják-összenyalják, az éjjeliszekrényeken lévő lámpákat piszkálják, az ébresztő órát elemelik (csak úgy hull az elem belőle), a számítógépen a vezetékeket szerelik, különös tekintettel a bluetooth antennára, a radiátoron lévő párologtatókat zörgetik, stb., stb., stb., szándékosan végére hagyva a lényeget, mármint a poén szempontjából. Előszeretettel csenik el az éjjeli szekrényeken lévő könyveket is, sőt! Reggeli után Anya, előszedte barátnőjétől kapott "Kismamák nagykönyve" című, nem éppen egyéves gyerkőcöknek íródott könyvet, hogy megtudja, milyen paraméterekkel kell rendelkezniük majdnemtizennégyhónaposainknak. Egyébként a szellemi részét túl is teljesítik, legalábbis "Dr. vaskos kemény fedlapos " szerint, de a méretek nem az igaziak! Kicsi a súly és a magasság is a könyv szerint, bár még épp határ eset. Nyugalomra intő szavaimat, - gyakorlatiasságomra, és a tapasztalataimra hivatkozva - hiába mondom az anyjuknak, ő azért csak aggódik. Férfiúi büszkeségemre pedig, mikor egyéb méretek felől faggatom a "nagyokosból", nos babáknál ezt nem jegyzik, plusz szúrós tekintet a válasz! Szóval egy reggeli után ottfelejtett, színes, képes, mázsás könyv, rettentően felcsigázta másodszülöttöm érdeklődését - lehet, ő is arra a bizonyos méretre lett volna kíváncsi, mit nem ír a könyv -, s a vacsoráját már úgy fogyasztotta, hogy a szeme sarkából folyamatosan a könyvet leste. Aztán szinte tizedmásodpercek alatt cumi kiköp, hasra fordul, ágyról lecsúszik és a könyv már Tamásom két kezében. Ahogy felkapta, súlyától megtántorodva rögtön le is ült, tudta, ezt messzire nem csenheti el, ezért mohón lapozni kezdte úgy tizenöt-húsz lapos csoportokban. Kicsit csalódott tekintete arról árulkodott, hogy nem igazán erre számított, így még gyorsabban és kapkodón pörgetni kezdte a lapokat. Mikor a könyv elejére ért, az arca felderült, még a szemei is mosolyogni kezdtek, és hangosan szinte kiabálni kezdte, erőteljesen mutogatva: chíííííí! Hirtelen csodálkozni kezdtem, hogy kerül ebbe a könyvbe egy macska képe!? Amikor én is megpillantottam a fotót pici ujjai alatt, reám meredő gyermekem csillogó arcán át, - ami egy embriót ábrázolt - olyan nevetés fogott el, hogy könnybe lábadtak a szemeim. Mikorra elszállt a röhögő görcsöm, ébredtem rá a felismerésre, ez a fiú zseniálisan látja a dolgokat, tényleg egy gömbölyödő kiscicára hasonlít a kép. Ebből a gyerekből még egyszer egy impresszionista festő művész lesz! Végtére is, ez a hajlam állítólag örökletes, s ha nem vagyunk is Monet leszármazottai, festő ember volt a családban, nem is tehetségtelen.