péntek, február 27, 2009

Pocsolya egy

szerda, február 25, 2009

Ábécét és kenyeret a szamárnak!

Elérkezett az idő, hogy a fiatalemberek a 17 hónap alatt megszerzett hatalmas tudásanyagot továbbadják a nép nem is olyan egyszerű, de könyvek és a betűk iránt annyira azért nem fogékony fiainak is. Én az egészből csak annyit látok, hogy a fiatal, de lelkes tanítók egyre gyakrabban karolják fel a macit, babát, majmot, szamarat, stb., maguk mellé ültetik, és komolyan magyaráznak nekik a naaagy könyveikből. A lelkesedésükön és kitartásukon túl (hehehe...szamárnak hogyne kellene ábécé?!) igencsak figyelemreméltó pedagógiai módszerekkel dolgoznak, mert pl. kilestem, hogy egy-egy komolyabb olvasmány után ha olyan oldalra kavarodnak, ahol éppen valami ehetőt ábrázolnak, akkor a csendes kis tanítványok akár falatozhatnának is, ó-r-a k-ö-z-b-e-n, hiszen a fiúk mindig megkínálják őket. A 'kínálgatáson' lehetne még finomítani, tény, (keménykezű férfiak ezek, ez van) de ezeknek a kis (plüss)állati sorban élő páriáknak itt legalább megadatott a lehetőség úgy a testi, mint a szellemi épülésre is.

csütörtök, február 19, 2009

Kivételek

Hogy általában fáradhatatlanok napközben? Igen, ez így van, kicsit sem túlzás. A mai nap viszont nem egy átlagos nap...a mai nap egészen kivételes:). Tamás elaludt játék közben, még jócskán a délutáni szunya előtt. Ahogy elnéztem Leventét is, ő csak azért nem, mert fönnakadt a rácsokon...

Hetedhéthatár és a kisördög

Hetek óta az van, hogy esténként megszállja az ágyukat a kisördög, de mivel ők nem cimborálnak még a kis ördöggel sem, ezért hevesen tiltakoznak a betolakodó ellen, (értsd: visítanak, mint a malac, amelyiket nyúzzák) bele az éjszakába és a hajnalokba. Lehetőleg felváltva, mert ők jó testvérek, és munkamegosztás van. Szóval, ilyen apróságoktól eltekintve a fiúk jól élnek és virulnak. Mi annyira nem virulunk...és az is tény, hogy nem tudunk semmi racionális magyarázatot találni, hogy mért van az, hogy hetek óta főleg Leventét este nem lehet letenni a kis ágyába (a déli alvással ugyanott nincs semmi gond), mert torkaszakadtából üvölt, és üvölt, és csak üvölt. Nem egy sötét veremről van szó, és nem hagyjuk magára, nem fekszik korán, nem lehet, hogy nem álmos / nem fáradt, vihánc, fürdés, etetés, itatás, csendes játszás, esti mese, bőrkontaktus, babák-anya-apa öröme kipipálva, minden ugyanabban a rugalmas, igényük szerinti, de mederben folyik, mint hetekkel - hónapokkal ezelőtt, mikor édesdeden átaludták az éjszakákat. Arra is gondoltunk, hogy megijedt valamitől, este /éjszaka rosszat álmodott és azóta fél a merénylet helyszínén?! Három napja jöttünk rá, hogy ha átvisszük a mi - amúgy teljesen sötét a szoba - ágyunkba, szinte azonnal elhallgat, és negyed órán belül húzza a csendest. Egyedül, ringatás nélkül. Sőt, jó esetben vissza is lehet csempészni a saját helyére és nem ébred meg, különben is, ott van lassan éjfél, Tamás a soros, ő már úgyis aludt eleget 22 órától:D. Marad az irracionális magyarázat, az ikrek éjszakai rémisztgetésére specializálódott, ágyban kuporgó kisördög. Ez még mindig elfogadhatóbb, mintsem:

1.)- úgy döntöttek a fiúk, hogy márpedig mi négyen, a nagy és boldog család együtt alszunk az elkövetkező 18 évben
2.)- sértésnek veszik a 170X40 kiságyat, és a mi hatalmas franciaágyunkra pályáznak, esetleg úgy gondolják, hogy helyet kellene cseréljünk
Az éjszakai duhajkodás ellenére nappal is fáradhatatlanok. A legkedvesebb foglalatosságuk még mindig a rámolás, pakolás, költöztetés, de újabban nagy örömüket lelik a tárgyak, játékok - egész pontosan minden ami mozdítható - (le)dobálásában is. Már olyat is láttam, hogy ketten magasba emelték a hatalmas játéktartó micsodát, együttes erővel a korlát fölé tuszkolták és lezúdították a mélybe a sok kacatot. Mondanom sem kell nagyon büszkék voltak magukra, csak akkor tört ki egy kisebb palotaforradalom, amikor nem akartam érteni az egyre indulatosabb gesztikulációból és nyekegésből, miszerint nekem kutyahhhkötelességem a lábuk elé hordani a játékokat, naponta 77szer. Pedig csak 76X az:). Nem tudom, mikor értik ezt meg...

kedd, február 17, 2009

Nagyon testvérek almát esznek

Adakozó Szemfüles Tamás épp szétosztja az almáját...

péntek, február 06, 2009

Mindenható Aúgó

Az aúgó megér egy külön misét. Kis Tamásunk legkedvesebb szava, amelynek csak a puszta kiejtése is mágikus, feloldozó és oltalmazó erővel bír! Ha a szükség úgy hozza, persze. Tulajdonképpen nála az aúgó a verbális kommunikáció alfája és omegája, a legprózaibb szituációktól kezdve (amikor az autó tényleg aúgó) a legösszetettebb, lelki történésekre is mind-mind az augó a magyarázat. Vagy a válasz. Vagy a mozgatórugó. Vagy tudom is én...a lényeg, hogy Tamás szerint az augó ott lapul mindennek az alján. Volt már vele számtalan nézeteltérésem ez ügyben, mert hiába magyarázom neki, hogy az nem augó, hanem cipő, nem augó, hanem fiókos szekrény, nem augó, hanem az O-T-P bank emblémája, nem augó, hanem tobzoska, nem augó, hanem egy papír darab...de nem lehet vele vitatkozni. Olyan vehemenciával kiabál nekem vissza, hogy 'AÚGÓ', meg még csapkod is hozzá, hogy én nem tudok / nem akarok vele így vitázni. (Mondjuk ez így nem igaz, hogy soha nem támasztja alá érvekkel a meggyőződéseit, mert pl. a fiókos szekrény esetében nem csak ordibálja, hogy aúgó, hanem általában érvel is, hogy bizony az ott egy autó, nem látom, ott van a két fényszóró (fogantyú) elől, azaz 'lááá...ééééé' = Ég a lámpája!) Inkább továbblépünk. Továbbmegyünk, de érvekkel alátámasztva, határozottan azért még mondanám neki, hogy 'de az akkor is egy tobzoska volt ott, hol láttál te azon kisfiam szélvédőt, meg kormányt, meg ilyesmiket?'. ) De ő már a következő autónál tart.

A szörny megzabolázása

A telefonjaink csengőhangját jól ismerik a fiúk, ám az emlékeztető funkció - valóban ijesztő - hangja teljesen idegen nekik. Olyannyira, hogy a nevetgélő, ugráló, bohóckodó kecskegidák a hirtelen megszólaló emlékeztető hangjára szó szerint fejvesztve, kockát ijedtükben messzire hajítva menekültek föl az ölembe. Egyrészt igazán megható volt, másrészt elég viccesen festettek. Enyhén párás tekintettel ugyan, de egyre hangosabban tört ki belőlem a nevetés. Egyik a hátam mögé bújt és onnan pislogott ki ijedten, másik a vállamba kapaszkodott megszeppenve. Mindketten rémült kifejezéssel, hörögve mutogattak az ablakpárkányra, ahol a Szörny egyre csak vijjogott. Hol az arcomat fürkészték, hol a telefon felé pislogtak értetlenül, hogy most akkor mi van, az anyaoroszlán nem ugrik, mint általában, nem harapja szét azt a szörnyű valamit ott, sőt, a hasát fogja a röhögéstől. Bátor Vitéz Tamás arcán lassan megjelenik egy vékonyka mosoly, hangot köszörül, lekászálódik a vállamról, óvatosan odasétál az ablak alá, rámutat a Gonoszra, és kivágja magát: Augó! Mintegy varázsütésre, mindketten szemmel láthatóan megkönnyebbülnek, én meg egyre párásabb tekintettel, hasat fogva, még minimum öt percig, hangosan...

kedd, február 03, 2009

Meglepő finálé

Ami nem látszik: Levente mellettem állt, és hol a dobozban lapozgató öcsikét fogdosta lelkesen, hol a zölden és pirosan villogó gombokat piszkálta. Mivel a forgatókönyv szerint ez egy megható kisgyerekes történetnek indult, állatos könyvvel és egymást szeretgető ikerpárral, figyelmeztettem Leventét, hogy na, idő van, tessék bevonulni a színre, jöhet a tündi-bündi könnyfacsaró finálé, a nagy csókjelenet. Óvatosan megfogta a gépet jobbról meg balról, kecsesen odahajolt a fényképező kijelzőjéhez, és finoman megpuszilta 'benne' Tamást. Levente zseniális színész. Arról nem is beszélve, hogy nálam 1000szer eredetibb rendező is lenne.