Egy jó hónapja még mélységesen ledöbbentett egy ilyen vizuális inger, manapság ennek az ellenkezőjétől lepődnék meg, hiszen nem csak hogy, visszatért időközben, de valahogy megkövesedni látszik a július végén még csúnya kuriózumként kezelt képsor. Hihetetlen lelkesedéssel pakolnak, rámolnak, le- és szétbontanak. Fáradhatatlanul. Egész nap. Sőt. Szerintem kihúzható, minden színes kacattal tele fiókokkal, szekrényekkel, és ládákkal álmodnak éjszaka is. Ez az egyetlen olyan tevékenységük, amikor kivételesen még példás együttműködésre is hajlandók. Egyikük tartja az amúgy visszacsapódó kis ajtót, a másik addig gyorsan kirámolja a nagyját, utána meg helyet cserélnek, pl. Nagyon várom már, hogy ez a lenyűgöző összedolgozás az összes többi játék- és szerepmegosztásban is jelentkezzék:).
szerda, augusztus 27, 2008
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
:))))
Te szegény!
Márta...te tudsz valamit! Lesz ez még rosszabb is??? :)
Á, dehogy...Csak annyira el tudom képzelni, ahogy rámolják szét azt a szép, rendberakott házat...:) A szomszédunkban van egy egyéves kisfiú, az anyukája mindig azt mondja neki: Nein, nein, nein! Ő pedig ingatja a fejét, hogy nem-nem-nem, de azért közben ugyanazt műveli, amit a te fiaid! Annyira aranyos.
Megjegyzés küldése