Peas and carrots

A "peas in a pod" egy kifejezés - magyar megfelelőjéről nem tudok, de a szószerinti jelentése alapján számomra olyasmire utal, ami annyira tökéletes, hogy csak a természetben van párja: a borsószemek a hüvelyben, mondjuk. A nagyon jó barátokra mondják az angolszász anyanyelvűek; meg ikrekre, természetesen. Forrest Gump konkrétan úgy fogalmazta meg, ahogy a címben írtam: "Me and Jenny goes together like peas and carrots." - ha majd egyszer megnézitek a filmet és ti is jókat nevettek ezen az imádnivaló figurán, akkor érteni fogjátok, hogy amit ő mond, az egyértelműen nagy igazság; még akkor is, ha ti valószínűleg inkább a klasszikus mondás két borsószemeként fogtok hasonlítani egymásra. Ani meg én... hát mi valóban inkább a borsó-répa párosításra emlékeztetünk... vagy borsó-murok - meg kell ígérnetek bizony-bizony, hogy igenis gondolkodás nélkül rá fogjátok tudni vágni, hogy mit jelent a "murok" szó.

Szóval Anival tizennégy évesen ismerkedtünk meg, vagyis az ideivel együtt, már kettővel több évet éltünk egymást ismerve, mint egymást nem ismerve; tudom, zagyva; meg nem is fontos: meglátjátok majd, hogy a nagy dolgokat nem időben mérik.
Ott ült a hátam mögött kilencedik osztálytól tizenkettedikig, és többnyire abból állt a kapcsolatunk, hogy ficujkákat küldözgettünk egymásnak órák alatt (Nem is baj, ha nem értitek mit jelent, ilyent úgysem szabad csinálni - órák alatt figyelni kell!), együttes erővel utáltuk az ablak melletti padsort és a kémia tanárt, és állítólag az őrületbe kergettem a folytonos énekelgetésemmel (nem is értem, szerintem valóságos Callas veszett el bennem). Vagyis akkor még nem voltunk nagyon barátnők - amint később kiderítettük, mindkettőnknek túl sok volt a gyerek- és tinikori frusztrációja ahhoz hogy el tudja képzelni, valaki esetleg megértheti, úgyhogy nem is kerestük egymás társaságát (és igazából másét sem). Nektek ilyen nem lesz, ti mindig lesztek egymásnak... nem is csoda, hogy az emberek nagyrésze előbb-utóbb álmodozik arról, hogy milyen jó is lenne, ha egy petét-megosztó-párral született volna: elég jó dolog lehet együtt megismerni a világot, együtt megélni a megismeréséből kipattant gondolatokat, és annyira barátai lenni egymásnak, amiről az átlag halandó álmodni sem mer. Azt hiszem, Anival nagyjából eljutottunk oda, hogy annyira barátai lettünk egymásnak, amennyire csak lehet, anélkül a csodálatos kötelék nélkül amit a vér-testvérség adhat - úgyhogy érdekes lesz majd megfigyelni titeket, hogyan találjátok ki egymás gondolatait és fejezitek be egymás mondatait... biztos vagyok benne, hogy az évtizedes előnyök ellenére sem leszünk versenyképesek... eléggé misztifikálom ezt az iker-dolgot, mi...? :) Tulajdonképpen csak annyit akartam tisztázni és behatárolni, hogy mikor is dőlt el az univerzumban az, hogy én leszek a keresztanyátok: mikor én épp befejeztem az egyetemet és visszamentem volna magiszterire, ő meg szendeségeit leküzdő könyvtároskisasszony volt a zoológián, és mindketten mindenféle érzelmi bonyodalmakkal küszködtünk - a részletekkel úgyis fogunk eleget untatni titeket vénasszonykorunkban, mikor majd nosztalgiázunk egy kis Cohen-zenére jól...

Fenébe, most ilyen kurtán-furcsán kell végetevetnem a bejegyzésnek, mert munka van... gyerekek, saját cégnél kell dolgozni majd húsz év múlva, az egyszer biztos... az apátok egész sikeresen alapozza a dolgot épp... :)