Azénbakonyomis

Egy gyönyörű, tömény, hosszú-hétvég erejéig várt bennünket a Szajna, míg a fiúkat meg elrejtette jól a Bakony...Ady után, szabadon... .Párizs egy életre szóló élmény. (Nem mintha eddig kételkedtem volna benne, de jó ízlése is volt Endrének.) Párizsnak ezer arca van, a négy nap alatt csak néhányat leshettünk meg. Két egész napra volt szükség ahhoz, hogy belássuk és beletörődjünk, hogy még az általunk legfontosabbnak vélt helyeket sem járhatjuk be, ergo csak villanásokat láthatunk a fények városából. Kellett nagyon ez a felismerés, khm-khm...főleg a belátás, mert csak onnantól kezdve tudtunk nyugodtan sorba állni egy-egy belépőért, sétálni az esőben a Szajna parton, csak úgy, céltalanul, nemidegeskedve hagyni magunk eltévedni úgy a föld alatt, mint a föld felett, és önfeledten rácsodálkozni a város számtalan, színes, apró kis csodáira. Szívem szerint én a klasszikus turista látványosságok közül csak egyetlen egyhez ragaszkodtam úgy igazán, és hát szédületes élmény is volt a 402 lépcsőfok fölé kerekedni, és testközelből meglesni a szörnyecskéket. Vigyázat, mert képesek megbabonázni az embert, meg az asszonyt, meg a gyereket! Sokszáz fotó helyett akkor álljanak itt Ők, a három legfotogénebb alkat, amint vigyázó szemeiket Párizsra vetik, és évszázadok óta vigyáznak, és csak vigyáznak, és űzik el a rossz szellemeket.