Nademostmáraztán

Mégis kifakadok. Egész hétvégén folyamatosan lázt csillapítottunk, orrváladékot, könnyeket, és vért törölgettünk le meg föl, kórházaktól gyógyszertárakig rohangáltunk. A lázongást péntek délután Másodszülött Dániel kezdte el, szombat délutánra már lángolt az egész gyermek. Én eddig egyetlen egyszer tapasztaltam magamon, hogy milyen is 40 fok fölött az élet, de az távolról se volt olyan rettenet, mint most a gyerekemet látni / érezni a tűzben. Hűtőfürdő, GermicidCé, rohanás. 20 perc múlva, a kórházban egy mezei torokgyulladást állapítottak meg, teljesen lazán kezelték a dolgot (remélem helyén is, jól is), szerintem nem is hitték el nekem a 40,1 fokos lázat. Mondjuk nem csoda, mert Főnix Dár-Dár Dániel a rendelőben nem úgy viselkedett mint egy lázrózsás, elesett páciens, hanem kedélyesen társalgott Angával, Apával, többször is rácsodálkozott, hogy ahol épp beléptünk az nem más, mint egy ajtó (ató, ató), sőt, van ott még ablak (abja) is. Az utóbbira felhívta a doktornő figyelmét is. (néjni, abja!) Estére sem tűnt el a láz, csak eggyel odébb állt:(. Ez azért is aljasság, mert Levente még igazából össze sem szedte magát az előbbi betegségből:(, és őt most sokkal jobban megviseli a 39 fokos forróság is. Na, de hogy teljes legyen a katasztrófa- /pánik- /és világaimvége-hangulatom, Tamás egy apró félrelépéssel úgy fölszakította az állát, hogy a Baleseti Sebészeten kénytelenek voltak összefércelni a sebet:(. Mostanság ilyen csinos kötést hord a csúnya seben, az állán. Egyébiránt - az eseményekhez képest - meglepően jól van. Leventének a láztól - teljesen érthető módon - visszanőtt a köldökzsinórja, ma is csak általam és rajtam volt hajlandó létezni.

P.s.: ...a délutáni alvásidőben megírt posztot nem sikerült fellőni a szájber éterbe, mert fél óra alvás után fölébredt és követelt az én forrófejűm. Időközben beesteledett, és most már Levente is szemmel láthatóan jobban van, hőemelkedése sincs, és rájött, hogy rajtam kívül is van élet, és Ó, há kettő trattó is?!