Óvodába menni...Jó.

Az első napot a nulladik évfolyamon summa cum laude minősítéssel zárták, a belépő másfél óra helyett négy és fél órát abszolváltak. Szerintem egy hét múlva mehetnének iskolába. A drága-drága Enéjni és Berni viszont meggyőztek, hogy azért vigyük még a fiúkat holnap is, mert szemmel láthatóan jól érezték magukat, sőt, jobban vették az akadályokat, mint ahogyan azt mi elképzeltük. Én még csak a szokásos reggeli protokollnál, konkrétabban az ajtónál tartottam, mikor Levente már egy hatalmas höhöhöt tologatott kifele a csoportszobából. Tamás picit lassabban oldódott, neki kellett kereken kettő perc, míg ott játszott ő is egy kupacban a többiekkel. Igazából csak a tízóraizás közben sóhajtoztak egy kicsit az édesAngájuk után. Azt is csak azért, mert senki nem értette meg, hogy Tamáska nem felborítani akarja a testvérét, csupán csak helyet szeretne cserélni 'krk-krk'-kkel. (Itthon ezt naponta eljátsszák, és ha engedélyezem a helycserét, utána nyugodtan elkezdik / folytatják a falatozást). Ahogy kiszabadultak az udvarra, és kinyílt előttük a világ :D, mintha teljesen megfeledkeztek volna rólam, még csak a közelembe se jöttek. Egyszer sem. Még mielőtt teljesen fölöslegesnek éreztem volna magam, hirtelen valaki a nyakamba ugrott, és átölelt. A szó legszorosabb értelmében. Erzsike volt az, egy szöszke, csillagszemű, kiscsoportos leányka. Két óvónő is próbálta lehámozni rólam, meg bevonni a gyerekek közé, játszani, de csúnya kudarcba fulladt minden próbálkozás. Ott ültünk a padon, a homokozó mellett, két komoly nő, mint akik ezer éve ismerik egymást. Annak ellenére, hogy minden ötödik szavát ha értettem, (nagyon halkan beszélt, inkább csak suttogott) végül jól elbeszélgettünk. (én az óvódás lét értelmét és szépségét magasztaltam, ő az apukája / és / talán testvér? hiányát panaszolta el, hogy tudom-e, hogy ő leginkább csak haza szeretne menni:(). Lehet, hogy nem sikerült meggyőznöm, hogy a világon a legjobb dolog óvódásnak lenni, de azért velem, a kedvemért, eljött (szigorúan ölbe:) hintázni, ugrálni, és homokozni is. Mutattam neki két pici, szőke kisfiút is, hogy látod ott, őket, szerintem velük bármikor játszhatsz nyugodtan. Komolyan, megfontoltan nézett rám, és csak hosszú csönd után suttogta, hogy: jó. Szóval, holnap is megyünk, mert az első nap ott jó volt.