Lófürösztés

Vasalt paták csattognak a kavicsos parton...

Két székely lovas jő két pár lóval a vízre -

Rögtön le harisnyát, inget, - s már benne csubognak.

A víz hamar az állatok szügyéig ér föl,

Sodorná is őket, de szorulnak a térdek,

S működnek a sarkak, fordulást követelve -

A lovak nyúlt nyakkal engednek a parancsnak,

Így fordulnak, megúszva, föl és le néhányszor,

Míg egyik legény rikkant, s hetykén veti hátra:

Szorítsad, Imre! S ez rá: Ne hagyd magad, Áron!

S kacagnak nyersen a játszadozáshoz -

Majd ezt megunva, kiállnak a partmenti sekélybe,

Szikkadni a napra, mely roppant fényt, hevet süt!

Aranypor a sok csepp, megrázkódván az állat!

Így lovukon, szinte helyükre kövülve időznek,

Két szíjas székely, bajviselt, bús, konokarcú -

Fölöttük madár húz, árnyvető fellegek úsznak -

A dél meg izzóbb -, ők állnak rezzenetlen

Szoborként. Egykor így álltak (ők vagy apáik)

A Prutnál is, - így a gránátszaggatta Doberdó

Szikláin, - akár Pennsylvania gyilkos levegőjű

Bányáiban, s álltak, ahol csak állniok kellett,

Keserű daccal, a sorsnak szembeszegülve.

S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra,

E végzetes ég alatt lesz-e még öröm?

De tudok annyit, hogy ha öröm helyett

Tüzes mennykövek szakadnak is itt le,

- Míg gyászosan évek százai húznak el -

Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan:

Itt fognak állni örökké, - hogy Imre szorítja,

Áron pedig... Áron nem hagyja magát!

Tompa László

És a Bakonyban is itt állnak, ahol állniok kell, a kétéves konokarcúak, dacosan szembeszegülve ország-világgal, de csöppet sem keserűen, búsan, örömtelenül, sőt. Sőt! Na, szóval...ma meglestünk egy-két lófürösztést is. Igaz, hogy nem volt benne annyi drámaiság, mint a Tompáéban, viszont most már megértettem, hogy valóban kell két ember-legyen-a-talpán egy lómosdatáshoz. A középiskolában nem szerettem ezt a verset. A magyartanárunk nagyon szerethette, mert olyan szenvedéllyel olvasta fel / beszélt róla, hogy azóta is ha ló, és fürösztés, akkor törvényszerűen Tompa verse is, meg a magyartanárom is belopakodik a képbe. Most is ott nyargaltak a fejemben, Imre, meg Áron...és Áron nem hagyta magát. Az meg egy külön poszt lesz, hogy Levente sem hagyja magát. És Tamás sem engedi. Pedig ők nem is annyira székelyek.