Jól mutatna itt valami összeszedett, kerek beszámoló az erdélyi körútról, illusztrációként meg olvadozó rokonok és az ikrek, Mátyás és az ikrek, meg a hargitai fenyvesek, porladó kereszt, és két kis kobak körvonalai a naplementében...de inkább csapongok most is egy kicsit. Különben is, Mátyást és társait éppen szépítgetik, a Hargitára meg nem jutottunk fel. (Kedvesrokonoktól meg itt kérem a képeket, mert a mi gépünk - együttérzése jeléül - állandóan lemerült volt.) Most már belátom, hogy sokkal bonyolultabb projekt belakni ikrekkel a Hargitát, mint gondoltuk volna...pedig gondolkoztunk eleget rajta, hiszen vadromantikus képzelgéseink szerint a keresztvíz alá is valamelyik hargitai bércen hajtottátok volna fejecskéiket. Jól van no, azért nem leszek ilyen szigorú...lesz Mátyásos kép:). Még a határátkelő előtt jóval meg kellett állni, etetni Micut, később meg a dedeket. Komótos étkezés és szunyókálás helyett az utóbbiak Ártándig fölváltva gondoskodtak arról, hogy apjuk szeme le ne koppanjon a monoton éjszakai vezetés közben. Valami elképesztő frekvenciákat súroltak...de tényleg. Ugyanakkor a két babaülés közé ékelve, szemtanúja is voltam, hogyan próbálnának szegények szabadulni a hámból. Komolyan fontolgattam, hogy jó ötlet volt egyáltalán elindulni? Mire begördültünk Nagyváradra, meghunyászkodtak az addig felváltva visító ikrek. Kolozsvárra már két bizakodó, és két békésen szendergő emberke érkezett meg. Villámgyorsan meglátogattuk kedves exmunkahelyemet és voltkolléginákat, exegyetemistaéletem egy-két helyszínét. A fiúcskákat annyira nem hatották meg a Mikó kerti áradozásaim, a „Lómögött” is kifejezetten csak a szülőknek volt mély érzelmi töltetű hely. Sikongva, boldogan kergették viszont a Zoológia muzeális porcicáit, és meghitt viszonyba kerültek mindenféle elhanyagolt, porosodó kábellel. (Szeretem azt a helyet....ott kicsit mindig megáll az Idő. Jó értelemben is.:). Kolozsvár és Vásárhely között újból volt egy olyan félórányi üvöltés, minekutána a szülők egész közönséges hangnemben megígérték egymásnak, hogy (Apverzió)' két éves korukig többet sehova' (a sokkal szigorúbb Anyverzió) 'hat éves koruk előtt többet sehova':). A visszaút picit gördülékenyebb volt, mi is rutinosabban és okosabban szerveztük meg a dolgainkat. Ha az utakon nem száguldozna annyi őrült kamionos, akinek - jelek szerint - feltett szándéka minden nála kisebbet lereszelni az útról, és én nem hinném azt, hogy baj esetén a tekintetemtől is visszapattannának a több tonnás szerelvények, talán még élvezni is sikerült volna a kocsikázást. Igazából csak a cca 9, ill. 12 órás út volt nagyon megterhelő. Mikor nem voltak az ülésekbe szíjazva, ugyanazok a vidám, vicces, imádnivaló, örökmozgó kis fickók voltak, akikekkel itt is gyakran találkozhatunk. Mondjuk nem is lehetett okuk panaszra, hiszen valósággal tapintható volt a szeretet, amivel bebugyolálták őket. Mindenhol, mindenki. Ezt duplán ki is élvezték, négy nap alatt valaki mindig ölbe tartotta, kényeztette 'LeventétvagyTamást”. Köszönjük az otthoniaknak a Mindent. Képek ebéd után:).
Ebéd utáni képtelen, de érdembeli ápdéjt: igen, út ide, út oda...érdemes volt.
