Ikreskérdés

A leggyakrabban elhangzó kérdés az egyformákkal kapcsolatosan az szokott lenni, hogy előfordul-e, hogy a kedves anyuka összetéveszti őket? Ki burkoltan, ki köntörfal nélkül, egyből nekem szegezve, embere válogatja. Elsőként mindig szemügyre veszik az ikreket, látom a szemükben a rácsodálkozó, naaagy felismerést, hogy jééé hát ezek egyformák:), utána a kapaszkodót kereső elbizonytalanodást, és innen már csak vérmérséklet kérdése, hogy mikor hangzik el az ominózus kérdés. Ismeretlenektől púr kíváncsiskodás, ismerősöktől már önigazolás is, hogy lám, lám...ha még az édesanyjuk is.... Mert bizony ő is. Egy-két alkalommal előfordult, hogy fölcseréltem őket. Legtöbben ezt hangos, megkönnyebbült naugyeugye kárörvendezéssel nyugtázzák. Vannak ritka kivételek is, mint minap a nagymamátok volt, aki egy keresetlen, önfeledt gesztussal csak hirtelen nevetve átölelt, mikor tamáskodtam kicsit Levente előtt? Vagy fordítva? :). Úgy tűnik a nemük, és a tény, hogy egypetéjűek az hét hónap után már olyan világos, mint a Nap. Kéz a kézben, egyformán a férfikorba léptek volna már, vagymi?!:) Ami viszont engem lep meg: jobbára pont a többgyerekes anyukák kérdezgetik gyakran, hogy hogyan bírsz kettővel egyszerre? Persze, el tudom képzelni, hogy másmilyen lehet ha 3, akár 4 gyerek is van, de orgonasípokhoz hasonló a felállás, meg hát nem is 'egyformák', de hát ők is tudnak azért 'egyszerre lenni'!!! Nem?! Sőt, az az érzésem, hogy ilyen szempontból könnyebb 'egyszerre jól lenni'- jó esetben – az azonos bánásmódot / foglalkozást igénylő ikrekkel, mint a fejlődés és szükségletek más-más lépcsőjén álló csemetékkel. Igaza van Métnekinek, azért mégis felháborító, hogy az én ikerpáromnak is - a 21. századi orvostudományra, klónozásra, bioetikára, morálra és társaira fittyet hányva, csak úgy, maguktól - sikerült megismételni a megismételhetetlent...ha csak látszatra is:). :

Valami ilyesmiben gondolkodom