A "Nagy-fiúk" már nagy fiúk...

Négy hónaposak vagytok. Olyan sok minden történt ebben a négy hónapban, mégis mintha pille szárnyon repült volna az idő, oly gyorsan elszállt. Négy hónapja -e bejegyzés időpontjának megfelelően- ti még csak útban voltatok, de már közöltétek a világgal, hogy ma megérkeztek, annyi szent. Szegény édesanyátokat sosem láttam ilyen fáradtnak, rajtam pedig erőt vett az elkeseredés, hogy nem tudok segíteni neki/rajta. Ugyanis megáldott -vagy megvert!?- a sors egy újfunlandi kutyához hasonló belső tulajdonsággal, én is mindenáron segíteni akarok azon, akinek úgy érzem segítségre van szüksége. Ennek a szegény ebnek a társaságában alig lehet fürdeni, hisz az istenadta minden vízben lévőt ki akar húzni, holott az emberek nem csak akkor vannak vízben, ha véletlen beleestek. Szóval édesanyátok sem bajban volt, csupán a biológia ráosztott szerepét játszotta, méghozzá meglehetősen példa mutató türelemmel és embert próbáló nehézségek közepette. Mai divatos kifejezéssel élve, profi módon csinálta, mit a sors reá szabott. De hát ami fáj, az fáj. S ami sok, az sok. Tíz óra van, ti már hét órája döngettek a kapukon, és még majd' kettő hátra van. Szerintem, ha el tudnátok mondani, mit éreztetek ezalatt a kilenc óra alatt, ti sem az öletekbe hullott mannáról mesélnétek. Hát ez az, amit soha senki , sosem fog megtudni, maximum sejteni, hisz ezt az érzést ember még nem mesélhette el! Négy hónaposak vagytok, imádunk titeket, bearanyozzátok minden percünket, és már el sem tudjuk képzelni, milyen lenne az élet, ha nem lennétek. Ti vagytok és kész, két gyönyörű egészséges kisbaba, akik korotoknak megfelelve most épp hosszú baba monológokkal adjátok a világ tudtára,kicsi érzelmeiteket. Úgy beszéltek a kiságynak vagy a plüss macinak, mint ember a legjobb barátjával. Már a gesztikulációk is megjelentek, ráncoljátok a homlokotok, kezeitekkel hadonásztok, és az elmaradhatatlan vigyorgás... Ezzel tényleg mindenkit levesztek a lábáról. Bár még csak január dereka, de az idő már kora tavaszi: lágy enyhe szellő, szitáló langyos eső, fagyni már egy hete sem fagyott. Én már a virágos réten hancúrozok veletek gondolataimban, jó nagyokat harapva az áldott döbröntei friss levegőbe. Szerintem ennél már csak második hazátok, Erdély tiszta vízű, patakokkal szabdalt fenyves hegyei lennének alkalmasabbak, egészséges testetek és lelketek épüléséhez, a felnövés rögös útjain. Mi majd igyekszünk édesanyátokkal, hogy mindkettő helyet, otthonotokként érezzétek, magatokénak valljátok.