Az élet nagy dolgai

Hmmm... akárhogy számolom a centiket a széléig, ez nem az én ágyam... semmi színes könyv, semmi puha hálózsák, semmi akadályozó rács... hát, minden jel arra mutat, hogy itt vagyok a Tejesmezőn, ahova rendszerint akkor szoktam kerülni, mikor valami kajajellegű készül; ami most nem stimmel, mert nemrég etetett meg az Anyaszemély... Akkor foglaljuk össze: most az van, hogy itt fekszek a Tejesmezőn, de per pillanat a szokásos tej és Anyaszemély nélkül... Szemben a tükör... vagy a Másikgyerek - sosem lehet biztos a ember... akarom mondani a gyerek... az Egyikgyerek... Éngyerek. Hát ki kellene deríteni előszöris, én ammondó vagyok... na, lássuk csak... Van egy maci a ruháján, úgyhogy ezúttal talán mégsem a tükör... Halló, Másikgyerek! Így ni... megbökdösöm az oldalát jól... az öklömmel, szépen... Ha egy kicsit hosszabb lenne a kezem, más érdekességeket is lehetne csinálni... meg lehetne csavargatni az orrát például, eredményorientáltan... Hé... halló, Másikgyerek, halló! Mocorog! Na igen, ez a Másikgyerek - most már egészen biztos. Ezt akkor most megjegyzem: oldalbökdösésre Másikgyerek mocorog és mintha mosolyogna is... mocorog, mosolyog - tökjó, rímel. Ezt is megjegyzem, jól jön majd, ha valaha verselni akarok - ami nem is lesz olyan soká, úgy érzem, most hogy megvannak az első sorvégek... Nyelvnyújt, egyik kezet ökölbeszorít, másik kézzel tenyeret mutat - mondhatni éppen eléggé egyformák vagyunk. Na, ezért zavarodom mindig össze, mert ugye akár késett reakciójú tükör is lehetne, úgy bizony.... Na, kisapám, nyújtózkodás egykettőre beszüntet, és ezt az összezavaró ténykedést rögvest beszéljük meg! Idefigyelj, kezdjük azzal, hogy szemet nyitsz, mert nem vagyok még olyan profi a magyarázkodásban; persze jó lenne legalább annyira ügyes lenni, hogy kezdetnek értsd a szemnyitás-bíztatást. Gondolom, nem lehet egészen megfelelő, hogy itt gesztikulálással próbállak rámnézésre bírni, miközben semmifajta használható rámnézés nincs... Jé, megvan! Óóó, király vagyok, kéremszépen; ki-rály. Íme: Másikgyerek, szem, nyitva, rámnéz. Ügyes ez a Másikgyerek is, na, így bevallom. Ért engem meg minden. Vigyorgok neki egyet, az nem árthat; a Nagyemberek mindig örülnek az ilyesminek, pedig ez igazán nem túl nagy dolog, és tulajdonképpen egészen élvezem csinálni. Jesszusom, most meg beszél! Ójaj; erre nem számítottam, ójaj. Na, most mi legyen...? Megint megbökdösöm az oldalát - az előbb az fordulópont volt a kommunikáció sikerességében. Itt az öklöm, kéznél, hogyúgymondjam; kinyújtom, így... másik karom közben szintén megy felfele... ezen a koordonáció-dolgon majd még dolgozni kell... Elhallgatott. Működik ez az oldalbabökdösés dolog, ezt már akár fizikai törvényszerűségnek is kikiálthatom. De most meg ő is nyújtja a kezét... az arcomba bele valósággal - ez nem valami barátságos gesztus, hé... Ez az én arcom! Én nem te vagyok, én egy Másikgyerek... vagyis Egyikgyerek... Éngyerek.... Mostakkor mííívaaan?! Nagyon határozott arcot vág... mintha egészen pontosan tudná, hogy mit akar. Te, ez a számba akarja... nem-nem, csak két dolgot lehet a számba tömködni megtorlás nélkül: az Anyaszemély tejestartozékát és a tejescumit; na jó, hármat: a tejtelencumit is. Na jó... négyet, de csakis végszükség esetén: a saját kezemet... kész, ennyi. Hiába na, élelmes vagyok. Bocs, de nem szeretem, ha idegen tárgyak közelednek az arcomhoz - főleg azt nem, ha a számhoz. Majd erről még tárgyalhatunk, nem zárkózóm én el teljesen... az is elképzelhető, hogy a későbbiek során esetleg hajlandó leszek változtatni a nézeteimen. Na, ne ordítozz... nesze, kölcsönadom a saját-kezet! Akkor most béke van? Szeretem a békességet; a kezemet is visszahúzom, látod? Értjük egymást: az én-saját-kezem nem a te-saját-kezed, és mivel neked is van te-saját-kezed, nem kell az én-saját-kezem rágicsálni. Egyelőre. Említettem már, hogy én például a későbbiek során esetleg hajlandó leszek változtatni a nézeteimen...? Hmmm... te... hallod...? Ez a nőnemű Nagyember itt... tudod, aki az Anyaszemélyt helyettesíti felügyelésileg... ez itt minket figyel... egy ilyen fekete dobozzal áll fölöttünk... Egész fenyegetően magaslik, belátom, de meg ne ijedj, tudok egy tuti módszert a megszelídítésére... most mosolygok egy kicsit... most ő is; tudtam... na, akkor te is, szépen... Így ni, teljesen ügyesen csinálod... Ó, hát tiszta nyerő csapat vagyunk mi ketten, hallod-e?! És szerintem a nőnemű Nagyember elbárgyuló arckifejezése csakis azt bizonyíthatja, hogy ellenállhatatlanok is... hát kéremszépen, ez csak természetes. Na most akkor egy záró produkciót ejtsünk még meg... te is fordulj szépen szembe vele... Tö-ké-le-tes. Látod, mondtam én, hogy imádni fogja...?! Milyen kevés elég az érvényesüléshez! Lehet, hogy ez alapvetően egy rettentően egyszerű világ...?