Találkozás

Hát jó volt veletek... :) Az a baj, hogy nem tudok erről mesélni, pedig réges-régen nem töltődtem fel ennyi mindennel... valahogy nincsenek rá(tok) megfelelő szavak, olyan mintha az ember szivárványról vagy ősz-illatról próbálna részletes leírást adni azoknak, akik még nem látták/érezték soha...
Hogy csodaszépek vagytok, nem (csak) olyan minden gyerekre jellemzően édes-szépek, hanem a legszigorúbb esztétikai mércének is megfelelően, a szó legszorosabb értelmében szépek... igen, végülis minden vagytok amit elképzeltem, de annyi rengetegsokkal többek is, és épp ez a sok az, ami kifejezhetetlen szavakkal, pedig mindig azt hittem, hogy szavakban erős vagyok.
Mondom inkább azokat a dolgokat, amikben meglepetést okoztatok - mert tudtok ám olyant máris, így alig túl a tizedik napotokon... Például nagyon picikék vagytok (a kis agyammal nem is tudtam elképzelni hogy van ilyen kis baba a világon, pedig nyilván láttam már mondjuk képen vagy tévében) és mégis csordultig tele vitalitással - szinte lüktet a kis testetekben az eleven erő mikor valamibe belekapaszkodtok vagy határozottan emelgetitek a fejecskéteket egy kis körültekintgetésre; ezzel aztán valahogy nagyon hamar és könnyen meggyőztetek hogy nem is vagytok annyira törékenyek mint a látszat mutatja, hogy bátran meg lehet titeket fogni, mert majd ti vigyáztok a tapasztalatlan dédelgetőkre. És nagyon sokat vagytok ébren; én mindig azt hittem hogy egy újszülött evés után rögtön visszaalszik és egyáltalán semmit sem csinál e két tevékenységen kívül - de ti nagyon aktív babok vagytok, szorgalmasan forgolódtok és kíváncsian fedezitek fel a nagyvilágot, tágranyílt szemekkel isszátok magatokba a sok új információt, és néha még félálomban is végigjárattátok a tekinteteteket az arcomon, mintha próbáltátok volna kitalálni hogy vajon ki vagyok. És ezer arcotok meg gesztusotok van már - minden grimasz és minden kézmozdulat amit életetek során használni fogtok megvan máris, és lelkesen mutattátok be őket ahányszor csak el akartatok mondani valamit nekünk. És az illatotok... hát azt hiszem, abban amit az emberek mennyországnak neveznek, valami ehhez hasonló dolgot lehet szagolgatni a levegőben... :)

És képzeljétek, meg tudlak titeket különböztetni! Pali ünnepélyes keretek között levágta a csuklóitokról a névtáblácskákat, mert már megint túlteljesítettetek és híztatok olyan 10-10 dekát a születési súlyotokhoz képest, úgyhogy kezdtek már szorosak lenni.
Tamás, neked tökéletesen kerek fejecskéd és rajta markáns, kis mérgesnek tűnő arcocskád van, a szemeid és homlokod formája miatt valahogy inkább Palihoz hasonlítasz. Természetre Ani-fia, egyelőre te vagy a kis domináns: erőszakosan követeled azt amit meg akarsz kapni, hangosan és kitartóan sírsz addig, amíg nem teljesül a kívánságod, és katonai körökben is irigylésre méltó szenzoraid vannak: amelyik pillanatban lefektet az ember, rögtön lamentálsz, hogy te bizony ölben sokkal de sokkal jobban érzed magad. :) Nagyon szeretsz bújni és ölelőzni, és nagyon ideges leszel mikor nem sikerülnek a terveid (például épp fürdetés következik kaja helyett).
Levente, neked (Ani szavaival élve) "kis tudós fej" jutott, valószínűleg az elsőszülöttségből következően oválisabb, magas homlokkal, és mivel valahogy finomabbak a vonásaid, szerintem kislányosabb az arcod és Aniéhoz hasonlít nagyon. A kavar kedvéért viszont természetedet Palitól örökölted inkább: nyugodt vagy és türelmes, kompromisszumra készen nyöszörögsz-sírdogálsz ha más van, mint amit szeretnél. Önállóbb bab vagy mint a tesó, jól elvagy egyedül, a kis ágyadban nézgelődve (ha-tal-mas szemeid vannak) és várva hogy mi érdekes történik majd épp.
Ha nem bánjátok, én azt találtam ki, hogy ha lehet, Levente keresztanyukájának jelentkeznék - persze csak hivatalos ceremóniailag, nem hiszem hogy tudnám valamelyikőtöket kevésbé keresztanyulni. Elmondom azt is, hogy miért: az az érzésem, hogy temperamentumból fakadóan neki nagyobb szüksége lesz majd egy nyüzsögős pótanyuka pátyolgatására mint Tamásnak, aki magától is eléggé kirobbanó egyéniség. De majd erről beszélünk még... :)

Most megyek, mert jött az apukám (ő a Pista bácsi), aki már nagyon várja, hogy képeket mutassak rólatok. Holnap majd jövök még mesélni... :)