Május huszonhárom, este kilenc óra, a medrébe már-már visszatért kedvenc patakpartunkról sétálunk / biciklizünk haza, hízó holdvilágnál. Kislevente elragadtatott hangon felkiált.: 'Anyaaa, femászok égle, hozom le Hódat, neked! Lábad elé!' Kielemezni a történetet? Most nincs rá szó, nincsen rá fogalom ...inkább csak lubickolunk a boldogságban.
vasárnap, május 23, 2010
Kiöntött a Szeret
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
"csak tudnám, kitől tanulja a gyerek ezeket..." elképzelhető, h P. ezt mormolja álmában? :)
...többek között azért is rendkívüli az eset, mert így konkrétan összerakva nem igazán hallhatta senkitől (bár én éjszakai mormokra nem gondoltam, tény:)...szerintem komolyan gondolja, hogy lehozza nekem, lábam elé...:). Lunátikusok, reszkessetek!
messze van az, kisfijam, ménem méc inkább AUTÓVAL?!
Ha már itt tartunk: pink Dukáttóval szándékoznak megszerezni nekem:).
OK, belátom, tényleg a szándék a fontos :)
Megjegyzés küldése