Jófijúk tavasza

Még jócskán fagypont alatt ébredtek a reggelek, amikor megígértük a fiúknak, hogy amint igazán kitavaszodik, sokat süt a Napocska, nyílnak a virágok, röpködnek odakint a méhecskék, katicák, jávorszarvasok, no meg persze HA jófijúk, (magyarán: jó lenne ha órák hosszat gyurmáznának / festegetnének / olvasgatnának / sakkoznának kettecskén...hehehe...pedig csak arról álmodik a nyomor(ult szülő), hogy milyen kisimító-üdvözítő is volna, ha végre mindenki a saját ágyában töltene - urambocsá' aludna át  - egy-két éjszakát, csendben, mint a régi, szép időkben) akkor, és csakis akkor kapnak biciklit.  Azóta naponta előszedtek, hogy anya, akkor nyilatkozz, tavasz van-e, vagy sem?! Valószínűsítem, hogy a hosszú tél / a sok nemleges válaszom miatt már március elején elhatározták, hogy akkor ők kezükbe veszik a Tavasz sorsát. Így fordulhatott az elő, hogy a legsápadtabb napsugár láttán is 'Tavas van, tavas van!' üdvrivalgásban törtek ki. Egy-egy órányi napsütés, egy-két bátor méhecske / pillangó már elég volt ahhoz, hogy olyan mély és összetett konzekvenciákat vonjanak le a fiúk, hogy 'moszt kapok bísziklít, moszt kapok bísziklít!'   

Ha későre is, de egyértelműen kitavaszodott. A fiúknak is. Fiatalosan, üdén és bohón begurult az udvarba.   És azóta - mindketten, egyszerre - átaludtak egy (1) éjszakát:-). Ebben az évben ez már a... harmadik... talán. Jófijúk.