Édes anyanyelvelőink

Egyszerűen nem tudunk betelni vele, hogy a fiúk b-e-s-z-é-l-n-e-k a mi nyelvünkön is, és élvezik nagyon. (Bár ha ilyen intenzitással folytatják, fél év múlva könyörögni fogunk nekik, hogy legyetek csendben 3 percig, de már az is nagyon jó lenne, ha legalább egyszerre csak az egyik beszél.)  Ők a világ legszórakoztatóbb, legviccesebb, legdrágább, legsziporkázóbb, legszívmelengetőbb csodafiai. Pont. Hát, hogy a csodába ne, amikor Levente már ilyen szépet is tud mondani a két ablaküveg közé rekedt, dermedt kis lepkének, hogy 'te lekke, djága lekke, hideg!' A testvérével nem mindig bánik ennyire kesztyűs kézzel, gyakran megcsípkedi, (vagy fenyegetően villogtatja a pici ujjait, 'csipp-csipp' csatakiáltások közepette) és rendszeresen lekoboldozza. ('Tamász kobojd! Tamász kobojd!)  Erre a testvére méltatlankodó-háborgó hangon kikéri, magának, hogy 'Leleeeee,  Embeej!, és a rajta esett sérelmet orvosolandó, még föl is szólítja a Legfelsőbb Bírósági Szervet, hogy 'Apa, csezd le!' :-).