Visszatérve

Ma sem vagyok összeszedettebb, de azért rögzítek ezt-azt, hogy milyen is volt otthon. A nagy út: sokkal elviselhetőbb volt, mint egy évvel ezelőtt (akkor az út jelentős részét minimum két ember üvöltötte át, idegtépő frekvenciákon, de volt olyan szakasz, hogy inkább négy...khmm-khmm...). A tavalyi éjszakai utazás finoman szólva nem vált be (voltunk annyira naivak, hogy azt hittük, hogy ha át nem is, de legalább félig átalusszák az éjszakát:), ezért most reggel indultunk, könyvekkel, játékokkal, ceruzával, füzetekkel, enni- és innivalóval, francia nevelőnővel (jó, a francia az vicc:) felfegyverkezve, sőt, hordozható lejátszóval, mesékkel, traktor-sóval is készültünk. Csak annyi hiba csúszott a számításba, hogy ugyan alapoztunk egy keveset indulás előtt (lásd jutúb: traktoros videók), de mivel a fiúk itthon nem néznek (még) tévében mesét, mintha egyszerűen nem értették volna, hogy mi az a doboz, amibe karnyújtásnyira tőlük traktorok és vicces állatkák masíroznak le-fel, és milyen anya az, aki ezeket a traktorokat meg egyebeket nem pakolja oda az ölükbe mind, egytől-egyig? Summa summarum: nem igazán kötötte le őket a mozgókép, maradt hát a nevelőnő, a kellékek, a rögtönzött meséim a papa traktoráról, az erdőről, az állatokról, a mindenféle autókról, motorházakról, kipufogókról, utánfutókról, meg a mérges rendőrbácsikról, akik csúnyán megbüntetik (mi tagadás, úgy is fogalmaztam, hogy megverik) azokat a gyerekeket akik kikötik magukat, és ki akarnak mászni a gyerekülésből, miközben megy az autó. (Állandóan ezt csinálják, 20 perces autóúton is:() Otthon mindenki körberajongta őket, ezzel talán önmagában még nem is lett volna gond, bírják a fiúk a gyűrődést, akarom mondani a rajongást körbe, de a sok új hely, a sok új ember és inger miatt ők is állandóan 4000 fordulatszám körül pörögtek, még angásabbak, még bújósabbak lettek, éjjel-nappal:D. Voltunk hegyekben, voltunk völgyekben, és voltunk hegyen-völgyön lakodalomban is. Mindenütt szép volt, jó volt. Örültünk egymásnak. Személy szerint én azért beértem volna kevesebb izgalommal is, de már kezdem megszokni, hogy ezzel a három férfival, meg a sok utazással egy végenincs extrém kaland az életünk. (Nevetek is magamban, ha valaki meséli, hogy mi miiiindent csinált Kaskantyún az új kalandparkban :) Mondjuk azt a jelenetet kihagytam volna, amikor a násznép előtt Levente szinte kiszaladt a környék legforgalmasabb autósútjára. Az utolsó előtti pillanatban elkaptam valahogy, szerencsére a TIR sofőrnek is helyén volt az esze, a figyelme, az ébersége, meg rendben a tachográfja, de a biztonság kedvéért szinte teljesen leállította a monstrumát. A több mint tragikusnak induló történet szerencsére könnyű kis tragikomédiába fulladt, a násznép is felszusszant, én meg tupírozott hajjal, koktélruhában, kitörött cipősarokkal bicegtem körbe Vásárhely plázáit, és annyira, de annyira boldog voltam, hogy az a legnagyobb gondom, hogy szakad rólam a verejték, a frizurám csapzott, a harisnyám lyukas, bicegek, lemaradunk az esküvői fotókról meg az előételről, és, hogy találok-e a fekete koktélruhához csinos fekete cipőt, hogy azt el se tudom mondani. Olyan apróságokat, miszerint volt egy olyan fél óránk, mikor azt hittük, hogy eltűnt a retikülöm, benne iratok, és a fél vagyonunk, hogy Kolozsváron a Heltaiban Levente üvegszilánkokat köpködött, na meg, hogy Tamás is tett egy komolyabb kísérletet arra, hogy leállítsa az autósforgalmat a Maros mentén, már nem is részletezek. A lényeg-lényeg, hogy ők szemmel láthatóan jól érezték magukat, végülis abba a tündér...akarom mondani trattóországba csöppentek bele, amiről mindig is mesélek nekik:): hatalmas porta, lábas jószággal (jámbor tehenek, lovak, pulykák, csibék, cicák, kutyák, satöbbik), szénásszekérrel, traktorral, utánfutókkal, kombájnnal, bálákkal, virágoskerttel, gyümölcsöskerttel, unokatestvérekkel, rokonokkal. A másik lényeg, hogy mindenki és mindenhol eléggé odavolt a fiúcskákért, és most nem csak a népes rokonságról, kedves ismerősökről, keresztszülőkről beszélek. Idegenekről is, akik megállítottak az utcán, gratuláltak a fiúkhoz, megcsodálták őket. Otthon-otthon mintha még nagyobb mítosza lenne az ikerségnek, vagy csak ott(hon) még nem annyira szent a szent individualizmus, és az elefántcsont paloták is csak négyemeletesek, mint a régebbi, jobb negyedekben a téglablokkok. A harmadik lényeg: a Hargita 900 m fölött, szeptemberben végén, eső után elég nyirkos tud lenni, máskor viszünk gumicsizmát is, na meg A Vikingeknél a fuszulyka leves csakis hagymával és tejföllel az igazi.