Férfiak

Talán három napja, hogy kis Tamásunk a fejébe vette, hogy ugyan az Aug'ó a legfontosabb dolog a világon, de van neki egy édes jó anyja is, és ha már így adatott, akkor ő most foggal-körömmel ragaszkodik hozzá (is). A kemény önállósodó törekvésekkel felvértezett, korlátokat nem ismerő / átlépő / lerontó kisfiam újabban motorozni is csak úgy hajlandó, hogy egyik kezével a kormányt, másik kezével a kezem szorongatja. Mindez csak azért érdekes, mert egészen eddig Levente volt az anyásabb, míg Tamás az apjával szövetkezett. Komoly bajtársi kapcsolat alakult ki közöttük. (Szó szerint baj-társak, pl. a közös portyázásuk alkalmával, mikor belyukadt a gyerek homloka, kizárólag az apja karjaiban volt hajlandó elleni...és milyen jól választott:) Levente féltékeny. Ha látja a testvérét rajtam lógni, még a sebességváltót és a vészvillogót(!) is hajlandó azonnal otthagyni, és addig tolakodik, mászik, lökdösődik, rúg, harap, míg sikerül neki is a karjaimba fészkelődni. Különben jó testvérek, de ez mindig csak akkor derül ki, ha valami nagy baj történik, pl. jön a harmadik, a hozzájuk képest igencsak naaaaaaagy fiú, és megölel. Na akkor van az, hogy mint két, végsőkig elszánt oroszlánkölyök, vetik magukat a közös ellenségre / közénk, engem húznak, őt lökdösik el, és diadalittasan hurcolnak a homokozóba, csak maguknak. Ellenállhatatlanok. Külön-külön is. Mondjuk, aki ilyen szépen tud (fel)nézni még az 'ellenségére' is, annak könnyű ellenállni:). Csak az anyját hagyják békén.