Februárban történt az első konkrét eset, azóta volt rá még néhány példa, szóval most jaj-de-nem-szeretem-de...általánosítani fogok. Az én tündéri, mézszín fürtös és kökény-tekintetű kis hercegem, nevezzük Leventének, valami olyan bolygóról csöppenhetett közénk, ahol a lények másként üdvözlik egymást, meg egyáltalán, másak a viselkedési normák. Ha nagy ritkán találkozik egy hozzá hasonló apró gyerekegyeddel, megáll előtte, áthatóan fürkészi egy-két percig, és ha arra a következtetésre jut, (és eddig minden alkalommal arra jutott) hogy hoppá, ő itt az én bolygóbelim, akkor hirtelen vagy orron ragadja, vagy mellbe vágja. Nem csoda, hogy a történtek után a kékszemű szörnyetegnek más ember fia nem mert többé hátat fordítani, konkrétan menekül előle. Mi meg újra és újra megpróbáltuk elmagyarázni, hogy itt, a Földön, ha éppen nem az erdőben, farkasok között vagyunk, akkor általában még mindig célravezetőbb egy szia, egy mosoly, egy simogatás, egy kézrázás. Igazából nem is baj, hogy tegnap megtörtént életük első alapos hajvágása, és eltűntek az angyali, szőke fürtök, így legalább mindenki elsőre láthatja, hogy két kicsi, de hmmmm, izmos, kopasz , sebhelyesarcú fickóval van dolguk.
csütörtök, április 09, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése