Jó órában legyen írva...

Leventétlenségem azért volt különösen aggasztó, mert nem erdőben sétálni, hanem gyerekgyógyásznál volt az apukájával. Régebbi bejegyzésben volt szó róla, hogy lágyéktáji sérv gyanúja áll fönn elsőszülöttemnél, akkor az a Csúnya napok alatt eltűnt, most viszont egy Mégcsúnyább ólálkodik kisfiússága tájékán. 14.23-ra kiderült, hogy - betűzöm:) - funicularis hydrocele-vel állunk szembe', csak küllemre csúnya, amúgy ártalmatlan és fájdalmatlan a terime. A jó hír: "sérv nem tapintható"....no és ezt üzente UH Őfelsége is. Kellett ez a megerősítés, bár minden idegszálam azt súgta, hogy nem lehet baj, ez a gyerek sem úgy néz ki, mint akinek fájna valamije. Bármennyire is népszerűek voltunk a pápuai (u mint a p...., pontosabban az anyaországi egészségügy helyzete, bár nem akarom bántani ezzel a pápuákat:) kórházak folyosóin, rendelőkben...mi többet nem megyünk egyhamar arra. Remélem. (Sajnos az atópiás jellegű bőrérzékenységük újból előállt. Bár most a gyerekgyógyász is megerősítette azt az álláspontot, hogy vegyítve a szteroidos krémek is nyugodtan használhatók kisbabákon, én nem vagyok hajlandó kenni velük. A csokis pép mellé kerültek ezek is, a tiltólistára. A gyógyszertári fürdető, Babe Omegája mellett most próbáljuk a kutyaharapást a szőrével is...konkrétan egy homeopátiás kencével ápolgatjuk az érintett felületeket.)