Hello srácok! Annyira belejöttem ebbe a blogolásba, hogy már szinte hiányzott egy kis írhatnék nektek! Én mindig csak azt ismételgetem, hogy milyen büszke vagyok rátok, de ha egyszer ez az igazság, hát hogy ne írnám le!? Szóval büszkeségem legújabb forrása, hogy meghívtak benneteket a falusi Mikulás jövetelére, tegnap. Hiába, mi kis falu vagyunk, messze "Mikulásfalvától", csak kilencedikén ért ide Mikulás. Lényeg, hogy jött, s még lényegesebb: tudta, ti is vagytok már! Épp kezdtünk bepakolni benneteket a dupla kocsiba, mikor személyesen kiállt értetek hintóval. Látjátok, ez ám a globális felmelegedés, lassan a lovas szán mint valami ismeretlen eszköz vonul be a köztudatba, a ti gyerekeitekhez meg már rövidnadrágban fog jönni, ha így megy ez tovább! No - folytatva az eredeti gondolatmenetet - mondanom sem kell, a ti dupla kocsitok nem fért fel Miki hintajára, apátok gőzerővel repített benneteket a tett színhelyére, anyátok pedig folyton azt kérdezte : miért rohanunk. Nem rohantunk, csupán izgatott voltam, mit szóltok ekkora sokadalomhoz, hogy viszonyultok a piroscsuháshoz? Bejött, amire mindig is számítottam: ti vigyorogtatok boldognak és boldogtalannak, aki csak rátok nézett, ti azt mosollyal viszonoztátok. Volt sikeretek, tetszettetek mindenkinek. Még Mikit is megmosolyogtattátok, pedig elég fura szerzet volt, aki ide tévedett Döbröntére. Humorérzéke nem sok volt, azért kedves, és nem utolsó sorban: zsákja is volt, amiből mindenkinek csurrant-cseppent valami. Nektek is. Hát így telt a mi kis első Mikulásunk. Volt ott egy nálatok pont egy évvel idősebb kislány, aki már az anyukájával ugyan, de a saját lábain totyogott ki, mikor hívták. Arra gondoltam, egy év múlva, ti már milyen csibészek lesztek, ha nem lesz résen az "Öreg", még a zsákját is elcsenitek tőle. Talán rövidke versikét is mondtok? Bár nem siettetem az időt, én már a nővéreiteken lemérve tudom, általatok olyan gyorsan szállnak az évek, mintha húsz év, egy villanás lenne. Legidősebb nővérkétek, pont húsz éve kapta első Mikulását, mostanra meg akár az anyátok is lehetne. Közben hol van az a húsz év!? Úgy elröppent, akár egy kismadár. Rátok nézek, boldog vagyok, ti pedig édesen alusztok, Mikulás vigyáz rátok: ott álldogál csoki mása, az ágyatok sarkában. Kell ennél nagyobb öröm a földtekén!? Nem, hisz nincs is. Látjátok megáldott benneteket a jó Isten egy ilyen szentimentális apával, aki könnyes szemeitől már félreveri a gép billentyűit, úgyhogy itt vége is! Jó éjt kincseim, nagyon szeretlek benneteket!!!