Érdekes, azon gondolkoztam minap, hogy mi lenne, ha részletesen el kellene elmesélnem nektek, kik is a szüleitek. Aniról ugye írkálok itt is meg a saját blogomon* is egyet-s-mást, meg gondolok és érzek ezret... viszont annyira sok és kavargós, mint minden az életben ami jó: ha beszélnem kellene róla, úgy elárasztana minden, hogy semmi igazán fontosat sem tudnék mondani.
Az apátokról (aki egyébként Pali néven fut) meg azért esne/-ik nehezemre beszélnem, mert objektíven nem sokat tudok róla. Annyit igen, hogy Anit boldoggá teszi, mégpedig olyan nyugodt és derűs boldoggá, amit alig két évvel ezelőtt nehezen tudtam volna társítani a hangulathullámzó "Annaságával"; és ennél több szerintem nem is kell. A többi információm - ami vagy Anitól származik történetek formájában, vagy magamtól, (rá)érzésileg -, amúgy mindig összhangban volt azzal, amit ez az Anit-nyugodt-derűs-boldoggá-tevő Pali-tudat kivált belőlem: örülök, hogy ő az apátok (és ezt annak ismeretében érzem, hogy az évek során végigszemléltem minden szerencsés meg szerencsétlen jelöltet).
Megint munka lett, miközben kerestem a kedvenc képemet Paliról... nem is találtam meg és mennem is kell, pf... de a legfontosabb dolgok végülis le lettek írva. És a képet is előbányászom valahonnan előbb-utóbb, ígérem!
* Ha elég nagyok lesztek majd (értsd: nagyon-nagyon nagyok), lehet hogy meg is mutatom nektek; addig maradjunk a patyolattiszta gyereklelketeknél... :)
Update: Nah, megvan a fotó - tessék:
Milyen tsini apátok van, nem...? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése