Zörej

Kiadós fogócska után a három kölök egy kupacban piheg, a négylábú kölök épp párnaként funkcionál.
Az idillt Levente méltatlankodó hangja zavarja meg:

- Anyaaa, mi zörög úgy ebben a kutyában?!?!?!

Göröngy, a rend éber őre

Göröngyös az út, ahol élünk...ööö...nézőpont kérdése. Épp egy jókora gödörbe huppan bele autónk kereke, Levente így nyugtázza:

"- Anya, ez egy fekvőlendől volt."

Végülis.

Lecsap a PETA

Teszkó, húspult, Levente csípőre tett kézzel, nem kevés élccel a hangjában:

L.: - Néni, ezeket az állatokat mélt öltétek meg?

N.:- Ezeket az állatokat azért tartják, hogy az embereknek legyen mit enniük! Biztosan te is szereted a finom pörköltet!?

L.: - NEM! Én állatvédő vagyok!

(Nem elég elkötelezett talán, mert valóban szereti.)

Szememfénye

 L.: "...ha sokat nézünk még, elkopik a szemünk!" (Aggodalomra semmi ok, csak elálmosodott.)

Sir Nyek hoppon

Talán 9 perc is eltelt, és egyetlen hangot sem hallani a szobájukból. Megyek föl. Saját kuckójukban nincsenek, a kis szobában egy pirinyó asztal alatt találom őket, dobozokkal körbebarikádozva, összebújva, apró játékokkal h-a-n-g-t-a-l-a-n-u-l bibelődnek, játszanak, vállvetve. Nem egészen értem ezt a bámulatos és főleg néma összhangot... .
"Nahát fiúk, ilyen gyönyörűen is tudtok játszani, hihetetlen ez az összhang, és ez a csend...szó nélkül is értitek egymást"... (és magamban már olyan magaslatoknál tartok, hogy mégsem mítosz az ikrek közötti rendkívüli kapcsolat, egymás rezdüléseit is....stb.
Tamás kikukucskál az asztal alól: "- Áh, anya, csak azt hittük szörnyek vannak a szobánkban."

Kényszerpálya

L.:"-Az indijánok azél vadásznak, melt nincs nekik Teszkó!"

Ha már a bocsánatos bűnöknél tartunk...

L.: "Tamászka, bocánat, hogy egy kicit leköptelek!"

Báró Bakonyerdőrengetegi Siklósy Kétméterű

Van egy gyönyörű, nemes és nesztelen szomszédunk, a fiúk is teljesen odavannak érte.
Tegnap is tiszteletét tette a virágágyásunkban (ami nem mellesleg az ő házának az előszobája), minekutána Tamás lelkendezve rohant oda hozzám:
"-Anya, anyaaa, képzeld el, kidugta mind a kétméterű testét a házából!"

Bocsánatos bűn

Hosszú vasútállomás- és városépítő munka után mégiscsak összevesznek valamin. Tamás duzzogva vonul le hozzánk panaszra.

T.: - "Apa, képtelen vagyok megbocsájtani Leventének!" 

A.: - "Mi történt kisfiam, mi baj?"

T.: - "Elfogyott a sínem, ő meg nem adott!"

A.: - "Menj szépen, bocsáss meg neki, és talán ad a sajátjából..."

T.: (fölcaplat a szobájukba, és szigorú, leereszkedő-kegyeskedő hangon odaszól testvérének:) -"Jól van Levente, mégis megbocsátok neked!"

Világmegváltó gondolatok...

Péntek délután, Anna kissé háborgó hangon megjegyzi: muszáj még pénteken is négy óráig dolgozni, menjünk a fiúkért! Azon túl, hogy igaza van - meg a névnapja is - , meg egyéb fontos elintéznivalók a cégnél... gyerünk haza! Éhes is vagyok, otthon még főzni is kéne, utána meg bevásárolni, így mondom az ötletet: menjünk a fiúkért az oviba, utána Pápára, eszünk egy ebédet és bevásárolunk is egyben. Az ötlet jónak találtatik, összeszedjük a srácokat, és már várjuk is a kiszemelt finom ételt egy vendéglő teraszán. Hát a fiatal urak mozgásigénye szűkebbnek bizonyul a terasznál, amit azért egy fagyi beígérése enyhít némileg, de verbálisan az utca is szűknek adatott, azt már nem tudjuk tompítani. Végre elfogyasztjuk ebédünket, és egy hipermarket felé vesszük az irányt, hétvégi ennivalóink beszerzése céljából. Tamás ül a bevásárló kocsi ülésében, Levente a kosárban -miért is nem gondoltak ezek a kocsigyártók ikresékre!?- és a verbális tempó nem hogy csökkenne, egyenesen növekszik. Az pedig külön élvezet, hogy miközben nem győzök koncentrálni a bevásárolandók listájára, pici fiaim egymás után teszik fel a világ legfontosabb dolgainak, általuk nem értett részleteire a kérdéseket. Bevallom, a logika ahogy kérdeznek, sokszor zavarba ejt, mert alig négyévesektől ez meglepő. Szóval a kristálycukor utcából savanyúság utcába tartva Levente megkérdezi: apa, ha te meghalsz, ugye feltámadsz utána!? Körülnézek a válasz előtt, hány ember röhög előre, mit mondok én erre a gyereknek, de mivel momentán senki nem tartózkodott hallótávolságban, meg hogy hamar lerázzam a gyereket: hát persze kisfiam! Gondolom úgyis erre a válaszra várt, hisz milyen megbízhatatlan apa az, aki csak úgy meghal, aztán kész. Tamás az élénk fantáziájával, meg a "fokozzuk kicsit a dolgot" szellemében az ő lehengerlő stílusában rátett egy lapáttal: Ha én meghalok, akkor úgyis leszakad az ég alja, és akkor én is visszaesek ide, igaz apa! No most nem volt időm körülnézni, úgy kibukott belőlem a röhögés, Annának már csak a poént tudtam könnyes szemekkel elmesélni, ő épp a húsos pultnál serénykedett. Erre a hétvégi kerti partin névnapomra kapok egy Vicc könyvet, amit találomra felcsapok és olvasom a nagyérdemű összegyűlteknek: Székely ember pecázik a fiával, kis idő múlva kérdi a gyerek: édesapám, mért van fenn a vízen a csónak? Nem tudom fiam. És miért kapnak a halak a csalira? Azt sem tudom. Hát az ég miért kék? Nem tudom. Édesapám nem baj, hogy olyan sokat kérdezek? Nem fiam, mitől okosodnál ha nem kérdeznél!? Hát az én fiaim kicsit rámenősebbek a székely gyereknél, nálunk nem ismert az az opció, hogy apa valamit nem tud, maximum jól palástolja azt. Ha így mennek a dolgok, gyanítom hogy ez a taktika sem tartható sokáig, mert még leéget valamelyik gyerek, hisz a logikájuk, mint fentebb is írtam, egyenesen veszélyes!