Így jár...

...egy egyméteres(se) névnapos ükapja hétmérföldes csizmáiban, mindenki boldogságára.

Bárányhimlő helyett.

T.: "Anya, nézd ezt a sebet a kezemen, bálványhimlőm van!!!"

Afrika-kutatók figyelmébe

L.: Tamász, mikol is építettem Aflikát?

T.: Százegyben!

...És i. sz. (?!) a százegyedik évben az Úl megépíté Aflikát.

Gentleman

T." Anya, én csak kedves vagyok a halacskával, azért nem eszem meg."

Szörny

T: - Apaaa fel akarok mászni a szélkerékre! A: - Nem szabad kisfiam, mert oda csak bizonyos embereknek, speciális védőfelszerelésben lehet...
 T: - Az mért kell?
A: - Mert veszélyes, a magasból könnyen lezuhanhat és szörnyethalha....
T: - És ha lezuhan, akkor hall majd még a szörny?!

Búsulevente

A.: Kisfiam, miért sírsz, mi bánt?

L.: Anya, én nadon búsulok!

Kölcsön gyerek...

Tegnap azon ritka alkalmak egyike volt erdőalján, hogy az összes gyerekem velem lehetett egyszerre. Ki is akartam használni a lehetőséget arra, hogy a cég által gyártandó fapelletnek készítsek egy reklámfotót. Ha már emberi kezek érintik a természet eme "gyümölcsét" az emberiség leendő boldogulásának parányi szegmensét, hát miért ne az én gyerekeim kezei legyenek azok a bizonyos "reklámkezek"! Szépen be is álltak, akarom mondani feküdtek a zöld fűre terített pokrócra az udvaron gyermekeim, mely zöld füvet, - mint a természet egyik szimbólumát - kívántam háttérként felhasználni. Kinyitották kezeiket, én beleöntöttem mindenkiébe egy maréknyi pelletet, és felkészültem a fotózásra, miután a testhelyzetek is alkalmasak voltak a fotó elkészítésére. No ekkor nem várt esemény következett, hisz a természet egy újabb "szimbóluma" érkezett hangyácska képében Levente karján igyekezve, csiklandozva fiam kicsi kezét és tudatát egyszerre. Levente megszállottan szeret minden aprócska élőlényt ami mozog. Legyen az a legcsúfabb póktól, a legdíszesebb bogárig, gyíkig, siklóig, békáig, szóval bármit! Kisfiam képe azonnal átszellemült, csak a hangyára tudott koncentrálni, és már nyúlt is érte, kihullajtva kezecskéjéből a fűre, a babszemnyi pellet darabkákat. Én szemrehányóan dorgáltam a gyereket figyelmetlenségéért, és bosszúsan szemezgettem a fűből a parányi fadarabkákat. Levente bűnbánó tekintete megindító látvány volt legidősebb nővérének, aki külhoni tartózkodása folytán ritkán lehet tanúja ennek a típusú nézésnek, s akiben biológiailag már megérett az anyaság lehetősége, hát azonnal kisöccse védelmére kelt, és megemelt hangján rosszallóan, felháborodva így védte a "bűnöst": - Apa! Miért cseszteted emiatt a semmiség miatt Leventét!? Örülj neki hogy nem kell gyereket kölcsönkérned egy plakátnyi ember kezeinek a fotózásához, hisz neked van ennyi saját gyereked! Hát..., mit mondjak, a röhögéstől újabb szünet következett, a nagy reklámmunka folytatása újabb percet váratott magára. Bevallom, rég nevettem ilyen jót! Köszönöm nektek!

Szép a világ

"Szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne.

Már legalább minekünk iszonyúan tetszik ilyenkor."

(Dsida Jenő)

Nekünk is. Fölöttébb.

Pofonofon

A.: - Kisfiam, magyarázd meg nekem, miért kell verekedni, miért nem beszélitek meg inkább a dolgaitok?

L.: - Anya, csak attam neki két pofot, melt az egyikből nem éltett vóna!

Ősmagyal

L.: - Felhábolító nagy tűz lett, a dinók mind kipusztultak, de hála Istennek, a magyalok nem haltak meg!