A jólfésültség dicsérete

Fő a jólfésültség. Álmosan is. Hiszen sosem tudni mikor csattan... (Senkit ne vakítson el tscsak a tscsók, érdemes egy pillantást vetni Levente hajkölteményére is, saját kezűleg költötte magának. Csupa egzaltált líra...vagy csak én vagyok elfogult?! Illik ehhez a csókhoz, na...:-)

Azon gondolkodom,

hogy Tamást be kellene íratni valami komoly gladiátorképzőbe...

Nagy hiszti körkép

Kedves olvasónknak igaza volt, valóban egy - nagyon rövid - idő után már nem olyan vicces ha az ember gyermekeinek legfőbb kommunikációs eszköze a visítás, sikítozás. Tudom, ez még csak a kezdet, hiszen míg megtanulnak a szavakkal is bánni, így kifejezni az érzéseiket, kívánságaikat, az eltart egy jó ideig... . Szóval: nem vicces, hogy állnak a könyvespolc előtt és visítanak, megkapják a könyvet, még hangosabban visítanak, mert épp nem azt a könyvet nézték ki, amit kézhez kaptak. Előfordul, hogy leszedem az összes könyvet a polcról, mire kiderül, hogy nem is könyveket szerettek volna nézegetni, tehát továbbra is fülsértően visibálnak, és egyre feldúltabban mutogatnak a polc felé. Így megy ez az egyéb tárgyakkal, illetve elvont fogalmakkal is. Ha nem használ a szép szó, meggyőzés, terelés, (mondanom sem kell, hogy általában nem...) akkor vagy mindent elérnek,(lásd: az összes könyvet, de még a csillagokat is leszedem nekik), vagy semmit, mivel tüntetően elvonulok, és a shó csak akkor folytatódhat, ha megszelídülnek a kis vadak. Ami megnehezíti nem kicsit a helyzetem, és ami miatt nem igazán tudok következetes lenni az 'elvonulok sót párolni' békés passzivitásomban az az, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy valami 'felsőbb hatalom' közvetlen hiányában ők inkább egymáson verik el a port. Egész pontosan Tamás hintalónak, ugródeszkának, trambulinnak, párnának nézi / használja Leventét. Ráadásul harap is (Csendben, és nem mentségként, de megjegyzem, hogy előfordul, hogy jogos sérelmét orvosolandó, pl. védi a megszerzett kis koncát...) Na...ez az a pont amúgy, amikor már én is legszívesebben sikítanék. Ha homeopatikusan közelíteném meg a problémát:). Nem marad más hátra, mint minél több tartalmas együttbolondkodás, kemény munkaterápiával fűszerezve. Valahogy így:

Csillagok háborúja

A klónok támadása
Untitled from aira manna on Vimeo.

'KHRR-ek

Első komoly földrajzi és térbeli tájékozódási képességeket is tesztelő kérdések egyike, amit már jó félévesen is megértettek és amire 'válaszoltak' (mutogattak), az a 'Hol vannak az ikrek?' roppant komplikált kérdés volt. Jó sok hete hiába is vallattuk őket ez ügyben, max. egy hanyag pillantás volt a válasz a képkeretek irányába, semmi több. Amióta viszont új helyen pompáznak a portrék, a fiúk újból élénk érdeklődést tanúsítanak irántuk. Nagy meglepetésünkre most nem csak hóóó-hózva meg őh-őhzve mutogatnak a "Na most hol vannak az ikrek?" kérdezősködésre, (ha már a furcsábbnál furcsa kérdéseknél tartunk, ugye:) hanem szépen odasétálnak a 24 órás babaportréikhoz, megmutatogatják magukat sorra, (tudják ki kicsoda!) és nyomatékosan hozzáteszik: 'KHRR-ek! 'KHRR-ek!. Általában duplázva:).

Méghogy mit keres a csizma az asztalon?!

Meggyőződésem, hogy a könnyűvérű asszonyka mellett (ha jól emlékszem???) egész biztosan nem voltak iker-, vagy csak szimplán gyermekei a jó embernek, akitől fáma szerint eredeztetik ezt a baljós hangzású kérdéskört. Ezt onnan tudom, hogy pl. a mi háztartásunkban ahol pont egy pár gyermek van, ilyen kérdésekkel kell számolnunk naponta, hogy "De mit keres a brokkoli a távirányítóban, az elemek helyén???" "És hol vannak az elemek???" Kézzelfogható bizonyítékaim nincsenek, de mégis az a sanda gyanúm, hogy a Párgyermek és a brokkolival nem működő távirányító, ill. hiányzó részecskéi között kell legyen valami összefüggés. (De az is lehet, hogy ez egy újabb, radikális tévéellenes tiltakozási forma:) Tényleg...hol van a zsiráfos cipőcske? Az asztalon nincs.

A felolvasódél

című bejegyzésünk következne, ha elég következetesek lennénk, és ha a Wonder Boys párosunk nem tépte volna szét az Én kedvenc könyvemet. Mivel széttépték, kemény szankciókat vezettem be, többek között ma elmarad a felolvasódél:).

Felolvasóreggel

Untitled from aira manna on Vimeo.

Felolvasóest

Minálunk a leggyorsabban fogyó / kopó eszközök egyike a könyv. A szétolvasottakat, megrágottakat gyakran pótolni kell. Tegnap a Libriben alig fizettük ki az új könyveket, Levente máris kikapott egyet az apja kezéből, sietősen kislisszant vele a boltból, leült a bevásárlóközpont sugárútjának kellős közepére és rögtönzött egy kis felolvasóestet:

- Búúú

- Tyhő-tyhő

- Ciccc!

Tisztelt hölgyeim, és uraim, így is lehet plázázni!

Vasárnapi könyves story

Ahogy Anya már beharangozta - sőt a poént kissé le is lőve -, nem mindennapi derültséget okozott Tamás tegnap. Bevezetőül annyit, hogy a mi hálószobánk franciaágya szolgál reggeli és esti étkek elfogyasztásának színhelyéül, egyébként ez a hely ikrek számára - akadálymentesítetlenségét tekintve - tiltott övezet. Ezt a srácok tökéletesen tudják és érzik is, ezért aztán, ha a pocak már kezd megtelleni, fondorlatos szemforgatás, és haditervek kieszelése zajlik gyermeki agyuk rejtett bugyraiban. Étkezés végeztével -ami nem feltétlenül a cumisüveg tartalmának kiürülését jelenti - szinte kigurulnak a cumisüveg alól, de olyan gyorsan, hogy néha még a nyakukba is jut az ennivaló anyagból. Lecsusszannak az ágyról, és a következő praktikák egyikét, általában többikét szokták tenni: a hatalmas tükör felületű szekrényt összetapogatják-összenyalják, az éjjeliszekrényeken lévő lámpákat piszkálják, az ébresztő órát elemelik (csak úgy hull az elem belőle), a számítógépen a vezetékeket szerelik, különös tekintettel a bluetooth antennára, a radiátoron lévő párologtatókat zörgetik, stb., stb., stb., szándékosan végére hagyva a lényeget, mármint a poén szempontjából. Előszeretettel csenik el az éjjeli szekrényeken lévő könyveket is, sőt! Reggeli után Anya, előszedte barátnőjétől kapott "Kismamák nagykönyve" című, nem éppen egyéves gyerkőcöknek íródott könyvet, hogy megtudja, milyen paraméterekkel kell rendelkezniük majdnemtizennégyhónaposainknak. Egyébként a szellemi részét túl is teljesítik, legalábbis "Dr. vaskos kemény fedlapos " szerint, de a méretek nem az igaziak! Kicsi a súly és a magasság is a könyv szerint, bár még épp határ eset. Nyugalomra intő szavaimat, - gyakorlatiasságomra, és a tapasztalataimra hivatkozva - hiába mondom az anyjuknak, ő azért csak aggódik. Férfiúi büszkeségemre pedig, mikor egyéb méretek felől faggatom a "nagyokosból", nos babáknál ezt nem jegyzik, plusz szúrós tekintet a válasz! Szóval egy reggeli után ottfelejtett, színes, képes, mázsás könyv, rettentően felcsigázta másodszülöttöm érdeklődését - lehet, ő is arra a bizonyos méretre lett volna kíváncsi, mit nem ír a könyv -, s a vacsoráját már úgy fogyasztotta, hogy a szeme sarkából folyamatosan a könyvet leste. Aztán szinte tizedmásodpercek alatt cumi kiköp, hasra fordul, ágyról lecsúszik és a könyv már Tamásom két kezében. Ahogy felkapta, súlyától megtántorodva rögtön le is ült, tudta, ezt messzire nem csenheti el, ezért mohón lapozni kezdte úgy tizenöt-húsz lapos csoportokban. Kicsit csalódott tekintete arról árulkodott, hogy nem igazán erre számított, így még gyorsabban és kapkodón pörgetni kezdte a lapokat. Mikor a könyv elejére ért, az arca felderült, még a szemei is mosolyogni kezdtek, és hangosan szinte kiabálni kezdte, erőteljesen mutogatva: chíííííí! Hirtelen csodálkozni kezdtem, hogy kerül ebbe a könyvbe egy macska képe!? Amikor én is megpillantottam a fotót pici ujjai alatt, reám meredő gyermekem csillogó arcán át, - ami egy embriót ábrázolt - olyan nevetés fogott el, hogy könnybe lábadtak a szemeim. Mikorra elszállt a röhögő görcsöm, ébredtem rá a felismerésre, ez a fiú zseniálisan látja a dolgokat, tényleg egy gömbölyödő kiscicára hasonlít a kép. Ebből a gyerekből még egyszer egy impresszionista festő művész lesz! Végtére is, ez a hajlam állítólag örökletes, s ha nem vagyunk is Monet leszármazottai, festő ember volt a családban, nem is tehetségtelen.