A napokban megoldódott egy komoly, beSideTheWoodi rejtély is. Rájöttünk, hogy mitől, pontosabban kiktől is fogy a szomszéd, egy-szál-lélek-se-lakta-telek szőlője?! A közös kerítésen gyümölcsöző rész szemmel láthatóan megcsappant az utóbbi napokban.
Íme, a tettesek, feljelentés nem történt, a szőlőt megették.
In flagranti.
A tettes - vágyakozva - visszanéz a tett színhelyére
Ajajjj, a tolvaj nem jár egyedül...avagy 'lopjad, partner, én hátulról fedezlek!'
Hm...nem is olyan savanyú...
Mutogat a komód tetejére menekített kacatok és Tabuk felé, utána meg a mellkasát csapkodja. A Gyengébb kedvéért még kétszer, és egyre követelőzőbben elismétli ezt a mozdulatsort... . Végre a Zannya is megérti, hogy mit is akar: a rendeltetésszerűen soha nem használt, de izgalmas csíptetővel ellátott cumit szeretné a ruhájára aplikáltatni! Szó szót követ, cselekszem végre, a tábornok úr peckesen, elégedetten masírozik körbe a mellkasán csörgő érdemkereszttel...khm...-cumival, én meg repesek a felismeréstől, hogy ikreim (most éppen) Tamás fele összetett mondatokban mutogat hozzám, én meg végre valahára értettem is minden egyes szavát. Öröm volt beszélgetni vele.
Harmadjára vesszük sorra az iciri piciri házacska lakberendezési tárgyait, lakóit. Minden a helyére kerül benne, asztal, szekrény, cica, bekukucskáló holdvilág, de arra a kérdésre, hogy 'na hol a házikó ablaka?', Levente hajthatatlan. Gondolkodás nélkül, diadalittas tekintettel mutat a szobánk ablakára.
Mint valami házi bálványt mutogatják és ajnározzák körbe pl. a kályhát, és a 'hol a lámpa?' kérdésre sorra veszik a ház / autó összes lámpáját, simogatnák, lihegnek hozzájuk lelkesen. Arra a kérdésre, hogy 'hol van anya?', a szemembe néznek gyanakodva, fürkésző tekintettel, majd hosszasan, alaposan körbepásztázzák a lakást...és nem mutogatnak, nem simogatnak, nem lihegnek lelkesen:).
Első életévetek augusztusát és szeptemberét elég gyatrán dokumentáltuk, de hát nem kellene ilyen iramban rohannotok, mert a végén még úgy jártok, azaz úgy nem, mint kedves édesanyátok, aki az utóbbi két hónapban hol nevetve, hol sírva, de jóformán csak lebegett. L.C koncert után még földet sem értem, de máris sikerült kificamítani a lábfejem, így a múlt hetünk megint nem a Föld, és a közös fogócska jegyében telt. Azaz igen, de elég keservesen:). Közben volt itt egymás után három nagy kaliberű születésnaposunk, lelkes, ünneplő rajongókkal, éljenzéssel, tortákkal. Ahogy néztem a fiúkat, egyikük sem hatódott meg különösebben az ilyen külsőségektől, de ...gondolom ez a korral jár. Nekünk kimondhatatlanul jól esett, tény! Bár fene tudja, a távcső és a piedesztál azért hazudhatott, szóval jobb, ha csak azokról nyilatkozom, akiket én szültem.
Így, szeptember végén az igazi mérföldköveink nem a hab a tortán, nem a 74-es body a gyerekeken, nem csak a ciccc / sziccc (Tamás, Levente = cica), a bhúúúú (Levente, Tamás = (ruha-/ fényképező-/ távirányító-/ gomb), a (h)Ínnntt'a (Levente = befészkeli magát a játéktartó dobozba, és finoman felszólít: akár hintáztathatnál is!) hanem már olyan mélyrehatoló, természettudományi ismeretek, miszerint az oroszlán egész pontosan a Macskafélék családjába tartozó emlős, ti. a 'Keresd meg a könyvben a cicát!' felszólításra, a házi kis kedvencek mellett a "Cicccc' pontos besorolást kapja az oroszlán is.
Nem mellesleg már most irigylésre méltó párost alkotnak, még az egyre gyakrabban, és egyre látványosabban koreografált hisztikben is összhangban vannak! Őserősebb Tamás mintha kezd nagyvonalúbb és kompromisszumkészebb lenni a testvérével, vagy csak egyszerűen rájött arra, hogy nem téphet ki mindent a másik kezéből, legalábbis akkor nem, amikor mi a közelben vagyunk. Újabban nagylelkűen fölajánlja a saját kacatját, és amint Levente nyújtja a kezét a felkínált játék után, Tamás hirtelen kikapja kezéből a kiszemelt kincset. Cserébe meg Levente csinál egy kis helyet az öccsének a (h)Ínnntt'ájában, hogy ő is beférhessen:).
Cicák.
Most itt az én tisztem lenne az Ő születésnapjáról is írni, de egyelőre nincs rá szó, nincs rá fogalom, csak valami elmondhatatlan, lüktető, kavarogó világ ott benn, és mérhetetlen hála, hogy szemtől szembe részese lehettem e csodának is. Köszönet a főszervezőmnek.
Levente és Tamás, tíz perce ezen a világon
Isten éltessen sokáig benneteket, gyönyörű kisfiaim! Egy híres, Koncz Zsuzsa nevű énekesnek a dala jutott eszembe: "....elmúlt egy év,...". Igen, valóban elmúlt egy év, s ti egészséges újszülöttekből, gyönyörű kisfiúkká cseperedtetek, kihasználva értelmesen és érdemlegesen ezt az egy esztendőt! Bár egy éve - e sorok szerkesztésének idejében -, ti még a fő cím szellemében, s híres ember elődötökhöz, Hannibálhoz híven, a kapuk előtt, azokat döngetve vártatok. Illetve dehogy vártatok, nyomultatok rendesen, jó nagy riadalmat okozva. Szegény Hannibálról is tudták hogy jön, ahogy ti sem voltatok sokáig titokban, ő is és ti is elérkeztetek a kapuhoz. Sőt Hannibáltól eltérően, akit nem igazán vártak Rómánál, csak jött az magától, mi nem csupán vártunk benneteket, hanem nem győztük kivárni érkezéseteket. Mégis nagyon meg voltunk illetődve , talán még ijedve is kicsit, mikor két héttel orvos-doktorok tudományos előrejelzéséhez képest, ti úgy döntöttetek: ITT AZ IDŐ! És az idő benneteket igazolt: jó időben és jókor jöttetek, sőt soha jobbkor! Az ember fejlődésére van egy szellemes magyar szólás mondás: "Miből lesz a cserebogár!" Nos itt van pár fotó az utókor számára, elsősorban a ti számotokra, majd ha tudtok már olvasni is, hogy lássátok saját szemeitekkel e szellemes mondás igazi értelmét. Ami nem egészen látható, csak sejthető a fotókból: szép és egészséges újszülöttek voltatok, most meg gyönyörű, egészségtől kicsattanó és égetnivalóan eleven, de imádni valóan édes kisfiúk vagytok, akik bearanyozzátok nem csak a mi életünket, de testvéreitekét, nagyszüleitekét és mindenkiét, aki ismer és szeret benneteket! Nagyon jó, hogy vagytok, el sem tudnánk már képzelni az életünket nélkületek! Hát vigyázzatok ti is magatokra, és éljetek nagyon soká mindenki, de első sorban a magatok boldogságára!
