péntek, augusztus 29, 2008

szerda, augusztus 27, 2008

Enni, vagy nem enni?

Közben volt egy gyors védőnői / orvosi vizit is, és...aggódom kicsit. Műszer szerint mindkét gyerekem fogyott. Nem keveset. Szóval mégsem vesszőparipa a hónapok óta lovagolt 'nem esznek eleget'. Igazából mindent esznek, de semmiből sem eleget, és semmit sem igazán jó étvággyal, kivéve a reggeli és esti tej(gríz)pépet...miért is ne, a reggeli pépadagtól ezennel el is tanácsoltak, merthogy az csak csemege. Helyette legyen tápszer. Szerinte. Szerintem fele annyira tömény és laktató, és fele annyi mennyiséget ha megesznek majd belőle. Ebédből (nagyjából ugyanazt kanalazgatjuk nekik amit mi is, vagy bébiétel házikosztosítva) ha jól esznek, akkor viszont a következő étkezéshez való hozzáállás máris csapnivaló, és így tovább. Azért aggódom csak kicsit, mert ahányszor rátették a tündérbékákat a mérlegre, mindig - kevesebbet ugyan, de - mást mutatott a kijelző. A súlypont ugye, hümmögött ama nő, meg hát tény, hogy nem arról híresek a porontyaim, hogy kibírnak 10 másodpercet szépen, egy helyben. Azon, hogy hosszilag is "összement" Levente ( 3 cm-rel rövidebbnek mérte, mint egy hónappal ezelőtt) viszont jót mosolyogtam:). Szóval hízókúrára fogta őket sok szénhidráttal (kenyér, piskóta, tésztafélék, felvágottak, már vártam mikor dobja be a csokit, azon se lepődtem volna meg:D!!!) Dokibácsi most is kedves-laza volt, szerinte még most sem indokolt nekik étvágygerjesztő, nekem aggódni, hiszen nem látjuk, hogy mindkét gyerek állandóan mozog, megy, szalad. (Tényleg.) Jön a jövő héten mázsálni, és ha akkor sem törnek az ég felé a mutatók, talán...

Nap mint nap

Egy jó hónapja még mélységesen ledöbbentett egy ilyen vizuális inger, manapság ennek az ellenkezőjétől lepődnék meg, hiszen nem csak hogy, visszatért időközben, de valahogy megkövesedni látszik a július végén még csúnya kuriózumként kezelt képsor. Hihetetlen lelkesedéssel pakolnak, rámolnak, le- és szétbontanak. Fáradhatatlanul. Egész nap. Sőt. Szerintem kihúzható, minden színes kacattal tele fiókokkal, szekrényekkel, és ládákkal álmodnak éjszaka is. Ez az egyetlen olyan tevékenységük, amikor kivételesen még példás együttműködésre is hajlandók. Egyikük tartja az amúgy visszacsapódó kis ajtót, a másik addig gyorsan kirámolja a nagyját, utána meg helyet cserélnek, pl. Nagyon várom már, hogy ez a lenyűgöző összedolgozás az összes többi játék- és szerepmegosztásban is jelentkezzék:).

szombat, augusztus 23, 2008

Esőisten mosolyog a Bakonyban

Az ikrek nem estek messze a fájuktól, egyszerűen imádják a nyári esőt...bámulni, érezni, szimatolni, tapintani, hallgatni, ízlelni:). Esőisten ha látta ma őket az eresz alatt, a záporra tárt ablakban üldögélni, biztosan nem sírt. Sőt. Mosolygott, szerintem.

szerda, augusztus 20, 2008

Eleven

Korosodnak:).

péntek, augusztus 15, 2008

Fény az alagútban

Nem lerágott csont

A mester épp lepihent, helyette Tamás gondoskodott udvartartása jó kedélyéről. Mozgó- és állóképekben:

szerda, augusztus 13, 2008

Mindkettő

Farinellit is megszégyenítő frekvenciákon tud visítani, rikogatni. Legapróbb nemtetszésüknek is így adnak hangot. Hát...gyakran visítanak. Ha valami elnyeri a tetszésüket, akkor egzaltáltan, hangosan és átlényegülten szuszognak, 11 hónapos korában a kis Darth Vader se csinálhatta jobban.

kedd, augusztus 12, 2008

Hóóól?

Hát igen, titkon sejtettem, hogy szerelmetes magzataimnak nem az anya, apa, monozigotikus, szabadság, szerelem és hasonló szavak egyike lesz az első a repertoárjukban. Tegnap végre borítékolhattuk, hogy B magzatunk manapság már nem csak (hang)utánzószóként, nem esetlegesen és helytelenül, nem babahalandzsaként, hanem tudatosan, nyomatékosan, és meggyőzően kérdő-, mutató- és keresőszóként használja a már hetek óta gyakorolt hóóól-t. Lassan, de biztosan kezdenek letisztulni az olyan alapvető értékrendek, mint anyanyelv, identitás, hit...hiszen két-három hónapja Levente kedvenc 'szavajárása' még az álláhháláh volt... azért megnyugtató ez a Tamásféle fordulat még egy nem túl nyakas kálvinistának is:). Bár Levente okozhat még meglepetéseket e téren is. إن شاء الله A propos, identitás...letisztulóban: kisfiaink igazi angyalok. Legalábbis ha Tamást kérditek, hogy hol vannak az ikrek, akkor habozás nélkül mutat az angyalokra.

szombat, augusztus 09, 2008

Az út hozzátok

Kölcsönkenyér visszajár alapon, a teljesség igénye nélkül, és természetesen egészen önkényesen válogatva, néhány állomás - ő az Anyátok, illetve az a morzsányi része amit egy-egy fotó képes volt megörökíteni belőle.
A többire... emlékszik Emily; meg majd ti.

Boldog születésnapot!

Részesedés...