csütörtök, augusztus 30, 2007

Szívhang

Óóónaaa-ság van, meg pf-ség. Nem az a baj, hogy belezuhog a hideg eső a nyaramba (mert az most lustítóan jólesik), hanem hogy Pali továbbította nekem a telefonjával megörökített dobogásaitokat, és ez a fránya gép valamiért nem ismeri fel és nem tudja megnyitni a küldeményt. Pedig úgy de úúúgy szerettem volna hallani!

Jaj már nagyon várlak! - gondoltam elmondom végre, csak hogy félreértés ne essék. :)
Azt találtam ki, hogy ha esetleg előrejelzés nélkül találtok kirobbanni (Nem akarok ezzel szóviccezni nah, főleg hogy Ani a pocakja már két héttel ezelőtt is egész konkrétan robbanásrakésznek tűnt.), és netalán nem lesz időm komótosan leutazni a celldömölki kórházba hogy közvetlenül érkezéskor üdvözöljelek, akkor majd úgy kéthetes korotokban, mikor Palinak már vissza kell mennie dolgozni, kiveszek egy kis szabit jól és beugrok én is Aninak segédkezni. Már előre elnézést kérek a bénázásért, egyelőre nem is fogtam ölbe még soha akkora pici babát amekkorák ti lesztek, úgyhogy biztos nem leszek valami ügyes... továbbá szinte biztos hogy nagyon sokat foglak szaglászni, mert képzeljétek, nem mese és nem elfogult anyukaszöveg: a kisbabáknak igazán mennyei illata van.

hétfő, augusztus 27, 2007

És minden álmom benned él...

Egyre közeledtek... :) Még egy hét és majdnem eljön az a dátum, amikorra a dokibácsi eredetileg betippelte az érkezéseteket. Várlak már nagyon, de azért amíg lehet, maradjatok még a puhamelegségben és nőjjetek jól, mert az a biztos.

Egyébként ezt a nagyonvárlak-ot egészen felnagyította az, hogy nemrég született meg a Márton keresztgyereke, a Benedek, aki egy édes-aranyos tündéri kisfiú, és két hete merészkedett bele a világunkba. Többször találkoztunk már vele, mindig teljesen mosolygós lett a napunk tőle, engem meg személyesen elég érdekes érzésekkel töltött el ez a rügybaba - gondolom veletek is együttjárnak majd ezek az ellentmondásaim. Előszöris nem győzök eleget ámulni, hogy a szülei, akik alig egy évvel ezelőtt magamfajta "egyszerű" emberkék voltak, most valahogy ösztönösen a legmagabiztosabban álombaringató anyukák meg apukák lettek, és olyan természetes hozzáértéssel látják el, mintha egész életükben mást sem csináltak volna; megmondom őszintén, csodálom őket, nem hiszem hogy én erre képes lennék. Egy ilyen kisbaba ugyanis... hát... mindenekelőtt rendkívül kicsi; Benedek átlagos méretűnek számít ugyan újszülött körökben, mégis egészen megrémültem mikor először megpillantottam: védtelen puha testecske, apró kis bársonyarc, tökéletes de végtelenül miniatűr kezek-lábak... nem hiszem hogy ölbe mertem volna venni, arról nem is beszélve hogy neadjIsten mondjuk pelenkázni... ajajjj. Másodszor: újra megerősödött bennem az érzés, hogy én erre nagyon nem készültem még fel. Mikor ránéztem, mindig eszembe jutott, hogy mekkora hatalmas felelősség ez... hogy egy ilyen pici csoda rá van bízva az emberre, ki van szolgáltatva neki, és attól kezdve rajta múlik minden: hogy hogyan és mire tanítja, milyen formában segít neki megismerkedni a világgal, és sikerül-e úgy bemutatnia neki ezt az életnek hívott lehetőséget, hogy az a kisember bátran, bizalommal, kíváncsisággal és nyitottsággal forduljon minden új felé. Ahogy a kis okos szemeivel körülnéz a világba... szakkönyvek szerint egyelőre csupán húsz centire, de esküszöm hogy úgy tűnik: fényévvel messzebre mint mi, felnőttek... határozottan az volt az érzésem, hogy az egész univerzum mindensége ott van benne most még - bennetek is ott lesz, és olyan ijesztő, hogy attól kezdve hogy ez megadatott nekünk, körülvevőknek, kizárólag a mi feladatunk, hogy ez a "minden" kibontakozhasson, felcseperedjen, és lehetőleg semmi se vesszen el belőle csak azért mert saját elképzeléseinket, gondolatainkat, szabályainkat vagy korlátainkat ráerőszakoljuk. Nem akarok filozofálni, de hát... nem egyszerű dolgok ezek... Egyfelől; másfelől meg a világon semmi sem lehet ennél tisztább és egyértelműbb: Mártonék egész családja füligérő vigyorral jön-megy mióta ez a kisgyerek bemutatkozott, és egyáltalán olyan mintha mindenki valami felbecsülhetetlen ajándékot kapott volna csak attól, hogy ő ott van a közelben egy félórára és... hát mondjuk épp mozdulatlanul alszik.

Nagyon kell rá vigyázni és nagyon muszáj őt szeretni - effelől nincs kétség, ha az ember ránéz. :) Ja'... említettem, hogy várlak már nagyon ...?

P.S. A cím háromszorosan is lopás, de szerintem így, babaimádók között megbocsájtható... :) Egy gyönyörű dalból van az idézet, amit egy Sztevanovity Dusán nevű bácsi írt (Mark Knopfler eredetije alapján), és amit a fentebb említett gyönyörű kisfiú újdonsült apukája írt neki a Rügyblogra, miközben szintén nagyon várta. Ennél szebben nehéz lenne megfogalmazni...

Most jó így, ölemben ma még jól elférsz
S a kerek földnél többet érsz, és minden álmom benned él...
Most jó így, s ha felnősz, távolabbra nézz,
S talán e földön, ahol élsz, a béke egyszer körbe ér;
Szép holnap, talán már nem szökik tovább,
Kitártam létem ablakát, szeretném hinni azt hogy rád
Majd szép holnap vár...

szerda, augusztus 22, 2007

Welcome

Nah, most valahogy minden ott van, ahol lennie kell, pedig nem is javítottam semmit, úgyhogy szépen elküldöm Aninak a linket, hátha valamikor majd Net-közelbe kerül.

Namostakkor: Isten hozott, CsodaAnya! :)

péntek, augusztus 17, 2007

Halasztás

Ma oda akartam adni Aninak a linket az oldalotokhoz, illetve meghívót küldeni neki hogy ő is írhasson ide. Ja' el is felejtettem mondani: szülinapján végül nem mutattam meg, mert még szépítgettem egy kicsit... most meg észrevettem, hogy a szerkesztőprogram nem akarja azt amit én, úgyhogy várok még az átadással...

Óóónaaa... hétvég van és elég már a dolgozásból, és indulnék már haza végre, és még ez a szarfos se működik, hogy legalább ez kellemetes legyen a péntek délutáni munkaidőmben... grrr!
Keresztanyátok hisztikés.

hétfő, augusztus 13, 2007

Láttalak

Tegnap jöttem haza, öt nap után veletek. Hát a "csoda" szó megintcsak új értelmeket nyert általatok, az biztos. Például minden este lehetett Ani mellett ülni a kanapén és figyelni ahogy kidüllesztgetitek a hasának különböző részeit azzal ahogy mozgolódtok*; és igen, én voltam az a folyton kérdezgető és kíváncsian türelmetlenkedő hang, akihez néha kopogások tartoztak.

* Sajnos technikai nehézségek miatt filmecskét nem sikerült készíteni a folyamatról, de majd egész jó hatásfokkal tudom érzékeltetni, ha elég nagyon lesztek ahhoz hogy értékeljétek az Alien címen elhíresült sorozatot. :)

hétfő, augusztus 06, 2007

Szmájlik :)

Továbbá, azt hiszem nagyon szeretek nektek írogatni, mert úgy általában nem vagyok egy nagy emotikon-használó, de itt nálatok mindig egy mosolygópofival fejezem be a posztjaimat; így, ni: :)

Meglepetésromboló

Nem fogom betartani, már érzem. Annyira de annyira várom, hogy találkozzak Anival, hogy meg vagyok győződve: minden tervem ellenére órákon belül fel fogom hívni és meg fogom mondani neki, hogy hétvégén mennék. Szeretnék vele beszélni, és Palit nem akarom titoktartással kínozni, úgyhogy...
A fenébe nah, pedig mindig mindenkinek olyan ügyesen kitervelem a meglepetést, aztán sosem lesz semmi belőle... nem vagyok valami kitartó ember, azt hiszem... :)

péntek, augusztus 03, 2007

Még hatot kell aludni

Képzeljétek, ha minden jól megy, pont egy hét múlva már Ani közelében ébredek! Meglepetést tervezek ugyanis a szülinapjára - remélhetőleg ugyanolyan jót, amilyent ő talált ki nekem a tavaly az enyémre. Hogy biztosan titokban maradjon a dolog, és ne szólja el magát véletlenül, Palit csak jövő hét közepén hívom fel, vagyis minél később, és lehetőleg olyankor mikor nincsenek együtt. Elmondom neki, hogy csütörtökön délben vonatra ülök, és munka utáni hazamenés helyett jöjjön ki értem az állomásra és juj, milyen jó lesz, mikor hazamegyünk és ott lesz az Annácskahbékah és két napig csak pletykálunk és mesélünk és traccsolunk mindenféle butaságról - meg nembutaságról (pl. rólatok).

Ajándékok is leszenk, jut eszembe. Az egyik real-ajándéka az lesz, hogy felveszek neki néhány igazánjó filmet, hogy mikor már rettenetesen nagyra nőttök a pocakjában és alig tud majd mozogni, és egyre inkább el kell terelni a gondolatait arról, hogy milyen szívesen találkozna veletek végre, akkor legyen mivel szórakoznia. Jó ötlet, nem? Majd ha meglesztek, mindenféle további jó ötletet fogunk kitalálni neki minden szülinapra meg minden anyáknapjára, és mindig bőgni fog tőlük (létezik jófajta bőgés is, majd meglátjátok, bár azt inkább nők művelik); amúgy csak nagyon ritkán szokott, de majd most pótolunk, mert ragacsos amerikai filmeken felnőtt csajszi vagyok, ti meg partnerek lesztek a dologban.
Lesz egy virtuál-ajándéka is: ez a blog - reméljük a döbröntei polgármester vagyki művel egy csodát, és hamarosan nálatok is lesz Internet, úgyhogy mikor nem kínozzátok halálra alvatlanságilag, akkor majd ő folytatja a csodatörténetet helyettem, a babablog ugyanis rettentően trendi dolog manapság.

Egyébként ami a címben van, az az a kifejezés (továbbá: bizsergető érzés is tartozik hozzá), amivel az ilyen nattyonjó dolgokra készülni kell; majd megtanítalak erre is jól. :)